Chile, Top 10

Chile déli részén halad a Carretera Austral, ami sok helyen még most sincs aszfaltozva. A közlekedés nem mindig egyszerű errefelé, de megéri, mert cserébe olyan látnivalók várnak, mint a Capillas de Mármol márványbarlangok vagy az Elvarázsolt Erdő párás ösvényei.

El Chaltén után nagyon sokan közvetlenül Bariloche felé vették az irányt. Ez a város a következő népszerű célpont, nagyjából annyira népszerű, mint El Calafaté. Bár Bariloche-ba egy könnyed 24 órás buszúttal nagyon egyszerűen el lehet jutni, én nem akartam ezt ennyire elsietni. Tudtam, hogy Patagónia chilei részén még szép dolgok várnak rám, de azt nem gondoltam, hogy kivételes kalandok is. Eddig eléggé biztonságosra vettem az utazást. Kevés kivételtől eltekintve mindig megvolt a buszjegyem a következő állomásig, és szállás is le volt foglalva, az útnak ezen része viszont más tartogatott számomra. Na de ne szaladjunk ennyire előre.

Gyalogos határátkelés

Los Antiguosig vettem jegyet, ami félúton van Bariloche felé, a General Carrera-tó partján (amit a változatosság kedvéért Argentínában Buenos Aires-tónak hívnak). A határon itt lehet átkelni Chile Chico felé. Ismét éjszakai busszal mentem, ami elég korán ért oda. Egy kicsit még várni is kellett a határátkelő reggel nyolcas nyitásáig. Igen, a határátkelőnek van nyitvatartási ideje. Közben volt időnk a napfelkeltét csodálni Argentína felől.

A buszon elég szép társaság gyűlt össze, akik szintén Chile felé tartottak. Többen stoppolni szerettek volna, de szinte alig volt forgalom. Egy páran gyalog indultunk el Chile felé a senki földjén (a kilépő pecsét már megvolt az útlevélben, de a belépő még nem). Körülbelül egy óra gyaloglás után értük el a chilei határátkelőt. Egy-két autón kívül többel továbbra sem találkoztunk. Jól tudhatta ezt a chilei mikrobusz vezetője is, aki a határon várt minket.

Mivel más lehetőségünk nem nagyon lett volna, és sikerült egy elfogadható árban megegyezni, ő vitt tovább minket a tó túlpartján fekvő Puerto Rio Tranquilo felé. A tó elég nagy, talán a harmadik legnagyobb errefelé, és a mellette lévő útról csodálatos kilátás tárulkozott elénk. A mikrobusz és a kis társaság előnye volt, hogy menetrend híján többször is megállhattunk pihenni vagy fényképezni.

A Carretera Austral úttalan útján

A tó nyugati végén beletorkollott a Carretera Australba (déli országút), de az út melletti táblán kívül ezt semmi másból nem vettük volna észre. Az út végig murvás volt. A Carretera Austral Chilében pont olyan hírű, mint Argentínában az RN40-es főút, vagy egyszerűen csak a La Cuarenta. Mindkét útról közismert, hogy helyenként még mindig nincs leaszfaltozva, és igen gyér a forgalom. Élőben megtapasztalva ezt a mikrobusz most még jobb döntésnek tűnt, mint az elején.

A buszon összeállt egy hét főből álló nemzetközi csapat ír, kanadai, francia, török, mexikói és magyar résztvevőkkel. Úgy alakult, hogy a következő napokban többé-kevésbé együtt mozogtunk. Nekem ez különösen jó volt, mert a reggeliről és a vacsoráról a csapat női tagjai gondoskodtak.

A Capillas de Mármol márványbarlangok

Rio Tranquilo egyetlen nevezetessége a közelében található márvány barlangok. A parton egymás mellett állnak a motorcsónakos és kajakos kirándulásokat kínáló vállalkozások. Ezeket szépen végigjártuk, aztán mire eldöntöttük, melyik opciót válasszuk, a kiválasztott ember megegyezett valaki mással. Úgy tűnt, hogy elege lett a velünk való egyezkedésből. Másnap reggel viharos szél fújt, így hallgatólagos megegyezéssel senki sem mozdult az ágyban. Később mégis kikászálódtunk, és bár kajakozni ilyen szélben lehetetlen lett volna, volt valaki, aki vállalt egy csónakos utat. A barlangok érdekes színeket és formákat mutattak, a visszaút a hullámzó tavon pedig a kalandot adta hozzá.

A település nevezetességeihez annyit tennék még hozzá, hogy nincs bank, sem ATM, és állítólag van internet, de ott-tartózkodásom alatt egyszer sem láttam működni. Néhány helyen lehet kártyával fizetni, már ha éppen működik. Esetemben a boltban nem működött. Az anyagiak kezdtek égető problémává válni, és nem csak nekem. Részben ebből az okból kifolyólag a csapat kicsit szétszakadt. Nekem annyi pénzem volt még, hogy a következő nagyvárosig, Coyhaique-ig tudjak buszjegyet venni. Én ekkor még ezt a biztos opciót választottam.

Villa Cerro Castillo

Amikor Coyhaique-ban bejelentkeztem a kiválasztott hostelben, két ismerős arc bámult rám csodálkozva a szobából. Az egyik francia és a török lány szintén ezt a hostelt választották. Másnap azzal ébresztettek, hogy mennek visszafelé autóstoppal. Nekem hirtelen el kellett dönteni, hogy folytatom az utam az eredeti terv szerint, de egyedül, vagy velük tartok az ellenkező irányban. Mivel az eredeti tervemhez képest már így is jelentős lemaradást sikerült felhalmozni, nem volt könnyű, de végül az utóbbi mellett döntöttem.

Villa Cerro Castilloban éppen ekkor rendezték meg a Mammut RocFest sziklamászó fesztivált. Mi az első nap estéjén érkeztünk. Pont annyi időnk volt, hogy vacsora után odaérjünk a filmvetítésre. Ez az ilyen vetítések szokásos menetrendjét követte. Egy-két rövidfilm után a fő műsorszám David Lama Cerro Torre-mászása volt. A filmben szereplő csupa ismerős helyszín különös filmélményt nyújtott nekem. Ha másért nem, már önmagában ezért érdemes volt visszajönni ide.

Errefelé egymást érik a nemzeti parkok. Természetesen a falu mellett is van egy, ahová a következő napon egy elég hosszú túrára indultunk a faluval azonos nevű hegy körül. Előző nap esett a hó, ami aznap viszont olvadt, eléggé kellemetlenné téve a túra végét. Még sok volt hátra a kiszemelt lagúnáig, ezért inkább visszafordultunk. Már sík talajra értünk, amikor a lemenő nap gyönyörű színesre festette a hegyek feletti felhőket. Viszont kezdett ránk sötétedni, de szerencsénk volt. Egy arra járó amerikai stílusú kisteherautó (magyarul pick up truck, sok ilyen van errefelé) felvett minket és visszavitt a faluba. Ez pont időben volt ahhoz, hogy még odaérjünk a barbecue végére. Elég nagy szelet húsokat sikerült még hasítani a végéből.

Coyhaique

A következő napon kimentünk a sziklákhoz. Egy kis kérdezősködés után sikerült mászócuccot is kölcsönkérni és mászni egyet, majd némi várakozás után még egyet. A hosszú kihagyáshoz képest elég jól ment. Én nem vártam meg az esemény végét, hanem elindultam „hazafelé”. Nem akartam megvárni, hogy sötétben kelljen visszastoppolni Coyhaique-ba. Ismét elég nagy szerencsém volt, még ki sem értem a főútra, amikor egy szintén a RocFestről hazafelé tartó autó felvett. Két helyi nő és egy francia lány ült az autóban. Itt volt lehetőségem gyakorolni egy kicsit a spanyolt. A francia lány segített angolul, ha valahol elakadtam.

Az elmúlt napok után pihenésre és internetre volt szükségem. Átköltöztem egy másik hostelbe, ahol volt rendesen működő wifi és kényelmes közösségi tér a semmittevésre. Át kellett gondolnom a továbbiakat. Igazából még csak most következett a Queulat Nemzeti Park, amiért valójában ide utaztam, és abban biztos voltam, hogy oda elmegyek, de az azt követő rész bizonytalanná vált. Szinte mindenki Chiloé felé akarta venni az irányt. „Újratervezés.” Egy nap kutatás és blogolvasás után úgy döntöttem, Chilében folytatom tovább.

A Queulat Nemzeti Park

A Queulat két apró település, Puyuhuapi és Puerto Cisnes között található. Másnap délután felszálltam hát a Puyuhuapi-ba tartó buszra, és estére ott is voltam. A haladást egy kicsit nehezítette, hogy a Carretera Austral ezen szakaszát épp most aszfaltozzák, így sok helyen részben, bizonyos időben teljesen le volt zárva.

A Ventisquero-függőgleccser

A nemzeti park nevezetességei elég nehezen megközelíthetők, a két település közül egyikhez sincsenek közel. Másnap reggel egy alaszkai srác társaságában felszálltam az északi részhez tartó mikrobuszra. Itt található a Ventisquero-függőgleccser. A négy ösvény közül háromról a gleccsert lehet megnézni különböző szögből és távolságból. Mivel a leghosszabb is csak 3,3 km, egy nap alatt bejárható az egész. Ezen kívül lehetőség van még egy félórás csónakos kirándulásra a gleccser alatti gleccsertavon. Erre is maradt még időnk, így a parknak ez a része kipipálható.

A hazajutásnál az útlezárás a hasznunkra volt. A várakozó kocsisorban csak el kell kezdeni kérdezősködni, hogy ki visz el a faluig. Engem rögtön az első srác fel is vett, így azonban túl egyszerű lett volna. Hamarosan ismét megállították a sort, és egy útépítéshez tartozó nő közölte, hogy kőomlás volt. Másfél órába telt, mire ezt eltakarították és továbbengedtek. Odaérve láthattuk, hogy elég méretes sziklák hevertek mindenfelé, és sajnos szemben egy mentő is jött.

Az Elvarázsolt Erdő

Másnap a Puerto Cisneshez közelebbi látnivalót, a Bosque Encantado-t (Elvarázsolt Erdő, Enchanted Forest) vettem célba. Úgy gondoltam, hogy innen már nem megyek vissza, hanem egyenesen tovább, és Cisnesben töltöm az éjszakát, ezért mindkét hátizsák nálam volt. Reggel ismét szerencsém volt. Míg az alaszkai srác úgy egy órája várt már sikertelenül az ellenkező irányban, engem öt perc múlva felvett egy úriember. Puerto Cisnesbe tartott, így egyből lemehettem volna oda, de a plusz egy napot inkább pihenéssel akartam tölteni.

A gleccser nem volt valami nagy élmény, viszont az elvarázsolt erdő tényleg mesébe illő volt, rögtön amint beléptem. A fákat benőtte a moha vagy inkább egy csomó másféle növény. Megtapintva lehetett érezni, milyen vastag ez a takaró. Ezekből a napfény hatására szállt fel a pára, amivel a napfény szép játékot játszott. Ugyanezt játszotta a fák ágai között átbújva is.

Az út végül a Laguna Los Gnomos-nál, azaz a Gnómok tavánál ért véget. Ez nagyon szép zöldes színű volt. (És mellesleg volt ott még egy gleccser, ami a tavat táplálta.)

A Queulat Nemzeti Park sajátos mikroklímával rendelkezik. Évente akár 4000 mm csapadék is hullhat, ami nem kevés. Ennek eredményeként itt egy mérsékelt övi esőerdő jött létre. Ennek köszönhető a sűrű növényzet és a különös látvány.

Stoppal Puerto Cisnesbe

A Puerto Cisnesbe való eljutás már nem volt ilyen egyszerű. Ismét az útzárra játszottam, de valahogy most nem működött. Két óra várakozás után úgy döntöttem, több esélyem van, ha elgyaloglok 5 km-t a Coyhaique-Puerto Cisnes elágazásig (ugye emlékszünk még a két hátizsákra?). Szerencsére az út végig lefelé tartott, és gyorsan haladtam. Az elágazásnál pont sikerült leinteni egy autót, és innen már könnyen ment. A sofőrrel a még mindig gyenge spanyolommal viszonylag jól el tudtunk beszélgetni.

Volt még két napom a következő továbbutazásig. Ezt ismét pihenéssel és semmittevéssel töltöttem el. Puerto Cisnes erre egyébként kiválóan alkalmas. Csendes kisváros, ami a Puyuhuapi-csatornában bújik meg.

A Carretera Austral nem cáfolt rá hírnevére. Tartogatott egy-két meglepetést rövid kapcsolatunk során. Nem kizárt, hogy egy rövid időre lesz még hozzá szerencsém.