A chilei tóvidék

Az Andok vonulatát az aktív tűzhányók között számtalan tó tarkítja. A chilei tóvidék ideális helyszín az outdoor sportok szerelmeseinek, de a legizgalmasabb mégis csak a vulkánok megmászása. A Villaricára vezetett csoporttal lehet felmászni, és szerencsés esetben lepillantani a kráterben fortyogó lávára.

Puerto Varas

Chiloé szigetét elhagyva tovább folytattam az utamat észak felé. A következő megálló Puerto Varas volt, amiről már szintén többször, több helyen csak nagyon jókat hallottam. Egy tó partján fekszik, és legfőképp a tó túlpartján található Osorno vulkánról híres. Ez egy teljesen szabályos kúp alakú vulkán, ami minden irányból messziről látszik. (És nem szabad összekeverni a kicsit északabbra fekvő Osorno várossal.)

Lencsefelhő fedi a Villarica csúcsát
Lencsefelhő fedi a Villarica csúcsát

Puerto Varasba reggel érkeztem meg. Az ágyam szerencsére már készen volt, és mivel elég fáradtam érkeztem, megragadtam a lehetőséget, és ledőltem pihenni. Délután sétára indultam felfedezni a várost. Nem okozott csalódást, tényleg nagyon hangulatos hely, az outdoor sportok rajongóinak pedig nagyszerű kiindulópont. Természetesen meg lehet mászni az Osorno-t, de csak szervezett út keretében, amit elég borsos áron kínálnak, de lehet kajakozni vagy raftingolni is.

Túra az Osorno-vulkánra

A hosteltől, amit választottam, nem is lehetett volna jobbat választani. Egyrészt a Lonely Planet is ajánlja, másrészt saját outdoor “ügynökséggel” rendelkeznek (egyiket sem tudtam előre). Az egyik szervezett útjuk természetesen az Osornora vezet. Ez a túra nem megy a csúcsig, ezért kicsit gondolkodtam, hogy menjek-e, hiszen túrázni egyedül is tudok. Végül meggyőztek, hogy egy sima túrával nem jutnék ilyen magasra, úgyhogy befizettem.

Tengeri kajak a falon a Hostel Marguoya-ban, Puerto Varas
Tengeri kajak a falon a Hostel Marguoyában

Másnap délelőtt ott állt egy hétüléses terepjáró, ami meg is telt a hostel lakóival. Egy vízesésnél kezdtünk, ám az előző esti heves eső mindent elmosott. Továbbindultunk hát a vulkán felé, ahol a felhők is kezdtek szakadozni. Egy síközpontban ért véget az út, itt álltunk meg. Egy kráterhez gyalogoltunk el, ami a színe miatt a vörös kráter nevet kapta, amit a kőzet magas vastartalma okoz. Ezután mentünk tovább felfelé, egészen a hóhatár kezdetéig. Itt a kötelező fényképek után hamarosan visszafordultunk. A kocsiig egy nagy kört tettünk meg. Itt Enrique (a túravezető) teával és egy kis keksszel kedveskedett a társaságnak.

Az Osorno-vulkán havas csúcsa
Az Osorno-vulkán havas csúcsa
Vörös Kráter, Osorno-vulkán, Chile
A Vörös Kráter az Osornón

A kocsiban egyébként megint elég jó csapat gyűlt össze. Volt két cseh lány, akik Santiagoban tanulnak egy fél évig, három francia (egy fiú, két lány) és egy chilei lány. Főleg spanyolul beszéltünk, mert ez rajtam kívül senkinek nem okoz gondot, de Enrique mindig elmondta angolul is, ha valamit nem értettem. A chilei lány az mp3-lejátszójáról végig latin zenéket játszott. Hazafelé megálltunk még a Llanquihue-tó partján fényképezni a naplementét. Jól sikerült a nap, örültem, hogy eljöttem.

Színes felhők a naplementében, Llanquihue-tó, Chile
Naplementében a Llanquihue-tónál

Frutillar

Másnap délelőtt rövid felfedezőútra indultam a városban, délután pedig átmentem a közeli Frutillarba. Itt a tánc napja alkalmából egy egész napos rendezvényt tartottak. Megtaláltam a színházat a tóparton, ahol volt is egy kisebb csoport. Egy nő mutatta nekik a koreográfiát, amit csináltak, de ez nem volt túl izgalmas, az ismétlődő mozdulatok hamar unalmassá váltak, így inkább a parton sétáltam tovább.

Ha Chiloén érezni a német befolyást, akkor nem tudom, erre mit mondjak. Van itt német étterem, múzeum és Puppen Haus (babamúzeum) is, és egymást követték a kuchent kínáló éttermek és cukrászdák. Ez egyébként Puerto Varasra szintén jellemző, ott találtam strudelt is. A sok bolt között megbújt (na jó, nem annyira bújt) egy kézműves csokikat árusító üzlet is. Engedve a kísértésnek vettem egy adagot, ami elég jó döntés volt. Ez volt eddig a legjobb kézműves csoki, amit az utazás alatt találtam. Mivel az igazi műsor csak este lett volna a színházban, inkább visszatértem Puerto Varasba, hogy a másnapi túrára készüljek.

Édességbolt, Frutillar, Chile
A legjobb édességbolt Frutillarban

Az Osorno másik oldala

A következő napon az Osorno túloldalát néztem meg. Itt a vulkán szó szerint másik arcát mutatta (az északkeletit egész pontosan). Az alacsonyabb részeken erdőben vezetett az út, de magasabban is sokáig volt fű, fent pedig kevesebb hó és gleccser látszott. Ezzel a túrával az egész napom el is telt.

Az Osorno-vulkán északi lejtői
Az Osorno-vulkán északi lejtői. A déli féltekén mindig az északi oldal a napos.

Az utolsó nap, amit itt szándékoztam tölteni, május elseje volt. Sok mindent erre a napra már nem terveztem. Megnéztem a helyi kis parkot, ahol találtam egy rövid downhill pályát is, aztán a tóparton sétálgattam egy keveset. Természetesen nem maradhatott el egy újabb kuchen megkóstolása sem. Ez a mixta nevű nem volt a legjobb. Nagyjából úgy nézett ki, mintha három tortából rakták volna össze. Az alja dulce de leche-vel volt megkenve, a közepe egy rendes gyümölcstorta volt, a teteje pedig mákos.

Licarayén hercegnő szobra a Llanquihue-tó partján
Licarayén hercegnő szobra a Llanquihue-tó partján

Úgy gondoltam, hogy az esti busszal megyek tovább Pucón felé. Ezt a chileiek is így gondolták, így reggel már egyetlen jegy sem volt. Nem volt mit tenni, mint még egy éjszakát itt tölteni.

Pucón

Pucón hasonló adottságokkal rendelkezik, mint Puerto Varas. A Villarica-tó és a Villarica-vulkán közé ékelődött be (Villarica városa pedig – teljesen természetes módon – a tó túlpartján, a vulkántól távolabb található). Pucónnak nyugodtan oda lehetne ítélni az outdoor sportok Mekkája címet. Egymást érik az ügynökségek, amik mind ugyanazokat a programokat kínálják: a Villarica megmászása, rafting, kanyoning, hidrospeed, mountain bike, lovaglás, valamint fürdőzés valamelyik közeli természetes hőforrásban.

Mivel a Villarica egy aktív vulkán, a megmászása természetesen nem maradhatott el. Egyedül is meg tudtam volna csinálni, de az elkövetkező hétben egyedül a másnap látszott alkalmasnak a mászásra, így most nem nagyon volt időm logisztikázni. Gyorsan befizettem hát egy vezetett mászásra, ami olcsónak ugyan nem volt mondható, de biztosabb eredményt ígért.

Napfelkelte a Villarica-vulkánon
Napfelkelte a Villaricán

A Villarica-vulkán

Másnap reggel két másik sráccal és a hegyivezetővel elindultunk. A kocsiból láttuk, ahogy a kráter felett vörösen izzik az ég. A felhők tükrözték vissza a kráterben fortyogó magma fényeit. A napfelkelte már a hegyen ért minket. Kis létszámú csapatunk elég gyorsan tudott mozogni, vezetőnk pedig elég kemény tempót diktált. Sorra előztük meg a népesebb csoportokat.

Hegymászócsapatok a Villarica-vulkánon
A többi csapat kezdett lemaradni

Hamarosan előkerültek a jégcsákányok, a havas részhez érve pedig felcsatoltuk a hágóvasakat is. Feljebb a hó keményre fagyott jégre váltott. Hegymászóélménynek sem volt egy utolsó a felfelé menet.

Kemény firnhó a Villarica-vulkánon
A magasabb régiókban kemény firnhó borította a hegyet

Fortyogó láva a kráter mélyén

A kráter alatt a szél is elég erős volt, de annyira nem, hogy megakadályozza a feljutást. Egy óra körül értük el a csúcsot. Itt gázálarcot is fel kellett tennünk a vulkánból előtörő gázok miatt. Az enyém nem is zárt jól (ezt persze nem próbáltuk fel előző nap), a kezemmel kellett az arcomra szorítani, úgyhogy akaratlanul is szembesültem a gázok hatásával. A kráter alján sok-sok méter mélyen ott izzott a láva, és a vulkán időnként “köpött” apró lávaszökőkutakat. Azt hiszem, mi voltunk a második csapat, aki felért. Nem mindenki ért fel, és akik felértek, azok sem mind láthatták a lávát a begyűlő felhők vagy füst miatt. A gázok miatt a kráter szélén csak 10-15 percet lehet tölteni, így hamarosan el kellett indulni lefelé. Délután háromkor visszaértünk a terepjárónkhoz, és visszazötyögtünk a városba.

Én gázálarcban a Villarica kráter mellett
Gázálarcban a Villarica krátere mellett
Hegymászócsapat a füstölgő Villarica kráter szélén
Egy másik csapat a füstölgő kráter szélén

Fentről egyébként látszik a Llaima kettős krátere, ami a környéken a legaktívabb és legveszélyesebb vulkán, valamint látszik a Lanín impozáns kúpja, ami a maga 3776 méterével a legmagasabb errefelé. Pucón felé visszatekintve látszik a régi kráter maradványa, ami leginkább egy félkör mentén kanyarodó kis hegységre hasonlít.

Rafting

A következő napot valami könnyedebb elfoglaltsággal akartam elütni, amire tökéletesnek látszott egy kis rafting. Ennek megvolt az az óriási előnye, hogy reggel lehetett akármeddig aludni. Délután a mikrobusz ott várt az ügynökség előtt. Elvittek minket a neoprénért és egyéb felszerelésért, na és persze egy utánfutón vittük magunkkal a raftot is. Mivel a csapatból valami csoda folytán még senki sem próbálta a raftingot korábban, egy kis oktatással kezdtünk, milyen parancsokat adhat a kormányos, aki a túravezető volt, és hogy ilyenkor mit kell csinálni.

Az első zúgó könnyebb volt, tökéletes bemelegítésre. Volt még egy pár, aztán újabb parancsot tanultunk. Egy olyan zúgó jött, aminél könnyen a vízben lehet végezni, ha nem csináljuk pontosan vagy elkésünk. Először csónak közepére kellett ugrani, aztán volt egy rész, amikor a bal oldalnak jobbra kellett ugrani, hogy elkerüljük a borulást. Ügyesek voltunk, az egész utat megúsztuk borulás nélkül. Egy izgalmat tartogattak még számunkra. Volt egy kisebb vízesés, amin nyilván nem jöhettünk le. Ki kellett szállni, és gyalogolni egy kicsit. A gyaloglás után a szikla tetejéről lehetett beugrani a habokba. Mivel Bernie, az ausztrál öregúr gondolkodás nélkül ugrott elsőként, majd sorban követte mindenki, ciki lett volna nem ugrani. Mit mondjak, a víz nem volt meleg.

Rafting, Pucón, Chile
Rafting. Elöl Bernie, én jobbról a harmadik a sisakkamerával

Az Ojos del Caburgua vízesések

Mivel nagyon rég ültem már biciklin, úgy gondoltam, épp itt az ideje. A harmadik itt töltött napra béreltem egy mountain bike-ot, és tekertem egy jót. Az út egy vízeséshez vezetett, majd tovább egy tóhoz. Az elején nagyon élveztem, a végén – mivel rég nem csináltam – már nem annyira. Talán meglepő, de a három nap közül ez volt a legfárasztóbb.

Ojos del Caburgua vízesések
Ojos del Caburgua vízesések

Az itt töltött időt jó lett volna egy kis termálfürdőzéssel zárni. A vulkanikus vidéknek köszönhetően a környék tele van természetes hőforrásokkal, ahol fürdőket alakítottak ki. Ahogy az elején írtam, ezekhez szerveznek utakat. Sajnos már megvolt a jegy a következő buszra, amikor kaptam a tippet, hogy ide szervezett kereteken kívül is el lehet jutni. Mivel egyik hőforrás sincs közel, és elég kevés időm lett volna, amit a vízben tölthetek (plusz az eső is egész nap szakadt), ezért ez most kimaradt.

Kuchen, hatalmas chilei tortaszelet
Az éjszakai busz előtt búcsúzóul elfogyasztott kuchen

Ezzel egy időre a túrák és egyéb outdoor kalandok véget is érnek. Újból nagyvárosok felé veszem az irányt. Az új úticélok Valparaiso, Santiago, majd Mendoza, ahol a városnézés és egyéb kulturális programok várnak majd (pl. borozás).

[Miközben pedig ezt írom a Valparaisoba tartó éjszakai buszon, Kylie Minogue, Madonna, és a Roxette után most egy olyan megamix szórakoztat, amiben az imént a New Kids On The Block dallamai csendültek fel.]

Leave a Comment