Sucre, Bolívia szülőhelye
Bolívia fővárosát sokszor tévesen La Paznak mondják. Valójában viszont Sucre az, amit átszőnek a Bolívia történelmével kapcsolatos dolgok. A gyönyörű főtéren kívül itt áll a Néri Szent Fülöp Kolostor. A városon kívül érdekes látvány a ferde mészkőfalban található dinoszauruszlábnyomok sokasága.
Elöljáróban annyit mondanék, hogy Sucre-ba nem is akartam elmenni. Aztán mindenki csupa jót mondott róla, és meséltek a dinoszaurusz-lábnyomokról, ami meggyőzött. Három nappal később nem akartam eljönni.
Bolívia fővárosába este érkeztem meg. Igen, Sucre a főváros, nem La Paz. Bár a kormány továbbra is La Pazban működik, és ott van Bolívia adminisztratív központja, az alkotmányban rögzítve van, hogy a főváros Sucre. Szóval, este érkeztem meg ide. A buszpályaudvar nem túl kellemes környékét elhagyva, némi gyaloglás után utam a főtéren vezetett keresztül. Rögtön az esti fényekkel kivilágítottan láttam meg, és egyből ámulatba ejtett. A ámulatból felocsúdva folytattam az utamat a hostel felé, ami innen már csak másfél háztömbnyire volt.
Parque Cretácico
Tehát a dinoszaurusz-lábnyomok voltak, amik meggyőztek, hogy megnézzem Sucre-t. Másnap sokáig aludhattam, de még pont elkaptam a 11-kor a Parque Cretácico-ba tartó buszt. Itt korábban kőkitermelés folyt, és a lábnyomok felfedezése csak a véletlennek köszönhető. Sokmillió évvel ezelőtt az iszapos rétegek egymásra rakódtak. A kőzetlemezek összeütközése csak ezután indította el az Andok kiemelkedését. A folyamat során a régi tenger kiszáradt, és a rétegek meggyűrődtek. A kitermelés egy ilyen V alakú hullámvölgyben folyt, aminek a szárai ma 70 fokos szögben állnak. A kitermelést pont egy réteggel a lábnyomok felett állították le. A munka maradék részét az erózió végezte el, elmállasztva az utolsó réteget, és felfedve a lábnyomokat. (Ez természetesen ma sem állt meg, úgyhogy a park üzemeltetőinek nem kis fejfájást okoz a lábnyomok megőrzése.)
A helyszínen egy múzeumot is berendeztek, ahol bemutatják, hogy milyen dinó milyen lábnyomot hagyott. Van itt egy csomó életnagyságú dinoszaurusz-modell, valamint csontok, meg minden, ami a témával kapcsolatos. Természetesen a kialakulást bemutató táblák is vannak. A falhoz csak idegenvezetővel és védőfelszerelésben lehet lemenni, ami nem is volt baj, mert a szél így csak a szánkat hordta tele homokkal, a szemünket nem.
Sucre
A buszon egyébként összefutottam két kedves ismerőssel, akiket a Rio Tranquilo melletti márványbarlangoknál ismertem meg. Tőlük kaptam egy remek tippet, hogy a Mercado Central-ban (a piacon) lehet a legjobb és legolcsóbb ételeket kapni. Sajnos eszükbe jutott, hogy sietniük kell, így a park után egyedül folytattam. A tipp viszont kiváló volt, az összes itt töltött napon a piacon ebédeltem. És ami ettől is fontosabb, a rengeteg ismeretlen gyümölcs között végre találtam friss chirimoyát! Délután aztán elkezdett esni az eső, ezért inkább a hostelben töltöttem a nap hátralevő részét.
Városnéző séta
Ezekben a napokban elég sokat kellett foglalkoznom az elkövetkező két hét megszervezésével, hogy 24-ére Cuzco-ba érjek, ezért másnap csak délután jutott idő Sucre-ra. Az itteni városnéző sétára jelentkeztem. Egy szőtteseket árusító boltban kezdtünk. A boltot teljes egészében őslakosok üzemeltetik. Rövid betekintést nyertünk a helyi yampara és jalq’a indiánok népművészetébe. Például megtudtuk, hogy a fonalak bíbor színűre festéséhez a bíbortetűt használják (nem véletlenül ez a neve). Az elpusztult rovart össze kell törni, és a kapott port vízben feloldani.
Miközben átsétáltunk a főtéren, tanultunk Bolívia történelméről. Megnéztük az egyetem patinás épületét, ami a 100 bolivianos bankjegyet díszíti, benéztünk egy színházba, elsétáltunk egy obeliszk mellett, majd a Bolivar parkba értünk. Itt van egy Eiffel-torony, ami szerintem több, mint béna, alig hasonlít az igazira.
Innen buszra szálltunk, és a belváros túlsó végébe, a Recoletába buszoztunk. Itt megnéztünk egy gyönyörűen felújított épületet, amire sajnos nem emlékszem, hogy ma milyen funkciója van, de fel lehetett mászni a tornyába, ahonnan fentről csodálhattuk meg Sucre-t. Láttuk a várost a föld alatt átszelő alagutak egyik bejáratát is. Ezek ma le vannak zárva, de tervezik, hogy megnyitják a szélesebb publikum előtt. Tovább sétáltunk a Recoleta házai között, amiket kötelező fehérre festeni, az utcák pedig mindenféle színű macskákról vannak elnevezve. A séta egy téren ért véget, ahonnan szép kilátás nyílt a mostanra esti fényekben tündöklő városra. Mivel kellemes volt a társaság, páran itt maradtunk egy italra. Én új kedvencemet, a pisco sourt választottam.
Többszáz éves templomok és kolostorok
Utolsó nap a városban bóklásztam, és itt is megnéztem egy pár templomot. Az első a Convento y Templo de Santa Clara volt, ahol Potosíhoz hasonlóan mindenre kiterjedő idegenvezetést kaptam, spanyolul (elég jól értem már). Megnéztünk egy csomó 16-18. századi festményt, utána a templom jött, majd a kolostor. Ennek egy része le van zárva, mert ma is használják, viszont a másik fele látogatható. Azt hiszem, a Santa Clara erről híres, ugyanis a körfolyosó falát díszítő festményekből elég sokat nagyon szépen restauráltak (már ahova éppen nem vágtak ajtót vagy ablakot). Készítésükhöz szokatlan színeket használtak.
Ezután a Convento de San Felipe de Neri-hez mentem (Néri Szent Fülöp kolostor, „Legyetek jók, ha tudtok”). Itt nem volt idegenvezetés, viszont mindenhova szabadon fel lehetett mászni. Már Potosíban sem volt rossz, de itt jöttem rá, hogy hullámos kolostortetőkön téblábolni milyen jó móka.
Bolívia történelme
Sucre-ban nagyon fontos a Casa de La Libertad. Ez Bolívia történelmébe nyújt betekintést. Van itt néhány korabeli tárgy és hangszer, de hangsúly mégis csak azon a termen van, ahol a függetlenséget 1809-ben kikiáltották. Láthatjuk az eredeti kézírásos dokumentumot is, valamint az 1825-ös függetlenségi nyilatkozatot is. Bemutatják a 19. században élt fontos háborús hőseiket, végül az utolsó teremben az összes elnök képe van felsorakoztatva. Ebből pedig van szép számmal, ami mutatja, hogy mennyire viszontagságos volt az ország sorsa az elmúlt mindössze 200 évben.
A függetlenség 1809-es kikiáltása után egy 16 évig tartó háború következett, melynek végén az akkori Felső Peru (Alto Perú) megkapta a Republic de Bolívar nevet (akkoriban Sucre pedig a Chuquisaca nevet viselte, ami ma már csak a tartomány neve). Ha időben egy kicsit előre ugrunk, akkor a név Bolíviára változott, majd a 2009-es alkotmányban Estado Plurinacional de Bolivia lett, vagyis többnemzetiségű állam. (A nem is olyan régi pénzérméken még a régi Republic of Bolivia látható.) Ekkor ismerték el hivatalosan az itt elő őslakosokat, és emeltek minden bolíviai állampolgárt hivatalosan egyenrangúvá. Ez még mindig nem az ideális állapot. Az alkotmány ugyanis 36 nemzetet említ, de valójában 180 körülire tehető a számuk. Sokan beszélik a kecsua nyelvet, ám ezen kívül más közös nincs bennük. Eltérőek a szokásaik, a ruházatuk, az egész kultúrájuk.
A salétromháború
Az élet 1825 után sem volt könnyű Bolíviában. Az évek alatt területének több mint felét elveszítette. Korábban tengerpartja is volt, nagyjából a mai Chile Antofagasta tartománya, ahol San Pedro de Atacama is található. Ezen a tartományon keresztül szállították az ezüstöt Potosíból a tengerpartra, majd onnan Spanyolországba. Chile az itt található természeti kincsek miatt háborút indított Bolívia ellen, és összes katonai erejét ide összpontosítva megszerezte a területet. A sors iróniája, hogy közben Chile sem járt túl jól. Argentína sem volt ugyanis rest, és kihasználva, hogy Chile déli része védtelen maradt, megszerezte Patagónia nagy részét. Egészen az Andok vonulatáig nyomultak, és csak azért nem tovább, mert a hegyeken való átkelés túlságosan nehéznek bizonyult. Chile mai hosszú és keskeny alakja ezeknek a hadműveleteknek köszönhető.
Bolíviának a mai napig fájó pont ennek a tartománynak az elvesztése. Az ország ma kilenc tartományból áll, ám a zászlójukon lévő címerpajzson tíz csillag található. A tizedik csillag az elvesztett tartományt szimbolizálja. A Sucre főterén álló Legfelsőbb Bíróság épületén látható címerpajzson már csak kilenc csillag van.
Bolívia ma a kontinens egyik legszegényebb országa. Ebben nem kis szerepe van az elmúlt kétszáz évnek. Reméljük, hogy a jövőben szerencsésebben alakul a sorsa.