Peru

Arequipa, a Fehér Város lenyűgöző a vulkáni kőzetből készült házaival, aminek becenevét köszönheti. Itt áll a ma is működő Szent Katalin-kolostor, aminek vörös, kék és fehér falai között sétálva igazi időutazásban lehet részünk. Ha még nagyobb időutazásra vágyunk, a Toro Muerto sziklarajzok várnak ránk.

Arequipa sivatagos területen fekszik. Kialakulását a közelében tornyosodó Misti és Chachani vulkánok hamujából létrejött termékeny talaj és a Chili-folyó tették lehetővé. Ahhoz sem kellett sok idő, hogy a spanyolok rájöjjenek, hogy a sillar, a fehér színű vulkáni kőzet sokkal jobb a vályognál. Néhány földrengést követően már minden épületet sillarból emeltek. Így a történelmi belvárosban szinte mindegyik ház fehér színű, és így lett Arequipa peruszerte fehér városként ismert.

A város éppen ottjártamkor, augusztus 15-én ünnepelte 477. születésnapját. Ennek alkalmából minden évben több napon át tartó rendezvénysorozatnak lehet tanúja a látogató. Az egyik esemény volt a szobrászverseny is, ahol a szobrászoknak szintén sillarból kellett dolgozni. (Rajtuk kívül versenyeztek még kovácsok és rézművesek is.)

Városnéző túra

Rögtön az első délután csatlakoztam egy megszokott borravalós városnéző túrához (nincs fix ár, borravalót illik adni). Elsétáltunk a szokásos helyek mellett, amit majd érdemes megnézni. Miközben a Yanahuara kilátópont felé haladtunk, a város talán legszebb utcáin sétáltunk keresztül. Közben azt is megtudhattuk, hogy a fehér városnak vagy egy alternatív jelentése is, ez pedig az itt élő emberek bőrszínére vonatkozik. Arequipa a maga másfél milliós lakosságával Peru második legnagyobb városa, és viszonylag magas az itt élő spanyol leszármazottak száma.

A kilátópont egy magaslaton található hangulatos tér elegáns boltívekkel övezve. Innen tisztán látható a Misti és a Chachani. Visszaúton elhaladtunk a Szent Katalin-kolostor mellett, majd utunk a Plaza de Armason ért véget.

A város főtere nagyon szép. Pálmafákkal és egyéb növényekkel kialakított parkosított terület (mint egyébként általában mindenhol), és egyik oldalán áll a katedrális. Mellette van egy múzeum, ahol egyházi ereklyéket és festményeket őriznek. A látogatás során fel lehet menni a katedrális tetejére. Maga a katedrális a múzeum zárása után egyénileg is látogatható. Rajta keresztül is eljuthatunk a mögötte lévő hangulatos sétálóutcára, ahol éttermek és ajándékboltok sorakoznak.

A Szent Katalin-kolostor

A fehér városban járva semmiképp nem szabad kihagyni a Monasterio de Santa Catalinát (Szent Katalin-kolostor). María de Guzmán alapította 1576-ban, amikor 30 éves korában, gyermekek nélkül megözvegyült. Három évvel később megkapta az engedélyt, és rabszolgájával együtt beköltözhetett. Később ő lett Doña María, a kolostor elöljárója. A kolostor fénykorában több száz nővér élt és dolgozott itt. Ahogy lakóinak száma csökkent, nagyobb részét 1971-ben megnyitották a publikum előtt. Kisebb része a mai napig kolostorként működik, és egyszerű földi halandó oda továbbra sem teheti be a lábát.

A kolostor igazi város a városban. Lakói csak rácsokon keresztül érintkezhettek rokonaikkal és a külvilággal. Személyre szóló tárgyakat bejuttatni csak a falba épített forgódobokon keresztül lehetett. A kapun belépve terrakotta színűre, kékre vagy fehérre festett falak között sétálhatunk a kolostor utcáin. Három kerengőt is láthatunk. Be lehet menni a nővérek házaiba, ahol láthatjuk a konyhát annak egykori felszerelésével, és a hálószobákat, ami, meg kell hagyni, elég puritán volt. Láthatjuk az egykori ostyakészítő üzemet, és a közösségi konyhát is.

Én végül egy egész délutánt töltöttem el a hangulatos utcákon és a házakba bolyongva. Van itt egyébként egy cukrászda egy kis kerttel, ahol nagyon finom a citromos pite (bár a végére még ez is túlságosan édes volt, mint Dél-Amerikában minden).

Az Assisi Szent Ferenc és a Santa Teresa templomok

Pihenésre nagyon kellemes a Plaza de San Francisco, ami az arequipai szerelmespárok tere. Mellette áll a San Francisco de Asís templom (Assisi Szent Ferenc, mint amilyen Cuscóban is van). Itt is körbevezetnek az egész templomon. Fel lehet menni a karzatra, a harangtoronyba és a tetőre.

Ha már egyszer templomot látogattam, megnéztem a közelben lévő Santa Teresát is. Nagyon sok helyen hallottam már, hogy ezt vagy azt aranylemezekkel burkoltak, de itt ennek a technikáját is bemutatják. Ezt a technikát még a festményeken is alkalmazták, és egy-egy alkotás elképesztően cizellált arany betéteket tartalmaz. Hasonlóképp, megismerhetjük a falak festésének a menetét, és a faszobrok készítését is, amiket végül az apácák által varrt ruhákba öltöztettek fel.

Inka emberáldozatok és múmiák

Természetesen Arequipában is vannak múzeumok. A legfontosabb a Museo Santuarios Andinos, amely az inkák által feláldozott gyermekek és fiatal szüzek történetének bemutatására törekszik. Amikor egy vulkán kitört, az azt jelentette, hogy az az isten megharagudott, ezért ki kellett engesztelni. Ennek nem volt más módja, mint áldozatok bemutatása. Saltánál már írtam a Llullaillacón talált három gyermekről. Az inkák ezt a jó szokásukat a birodalom teljes területén űzték. Márpedig kiengesztelésre váró vulkánokból errefelé sincs hiány. A elején említett két vulkánon kívül itt található a Sabancaya, ami a környéken a legaktívabb, vagy az Ampato a maga 6300 méteres magasságával.

Juanita

Az Ampato-vulkán csúcsán találták meg Juanita sírhelyét. A puszta szerencsének köszönhető, hogy 60 méterrel lentebb a holttestére is rábukkantak egy különösen meleg nyáron, amikor a vulkán csúcsáról is elolvadt a hó. Hogy Juanita hogyan került oda, azt nem tudni; talán a földrengések következtében. A további expedíciók során egy alacsonyabb helyen megtalálták még egy fiú és egy lány múmiáját, majd még négy gyermekét. A közelben lévő hegyeken, a Mistin és a Pichu Pichu-n szintén találtak áldozatokat.

Először csak találgatták, hogy mi okozhatta a végzetét, de a vizsgálatok során készített 3D CT-felvételek egyértelművé tették, hogy a fejét ért hatalmas ütés végzett vele. Halála előtt 7-8 órával evett és ivott is. A szertartás előtt minden áldozatnak meg kellett jelenni Cuscóban, ahol megkapta az áldást, utána pedig saját lábán kellett megtennie az utat oda, ahol élete véget ért. Juanita lábain apró sérüléseket fedeztek fel, ami valószínűleg a hosszú és veszélyes gyaloglásnak az eredménye.

A múmia -20 fokon, egy speciális dupla falú vitrinben van kiállítva. Láthatók az eredeti ruhái is, amiben feláldozták és eltemették. Nemesi származású, szép és teljesen egészséges volt, mivel áldozatoknak csak tökéletes személyeket választottak ki. Itt találhatók a gyermekekkel együtt eltemetett kerámiák és egyéb tárgyak, például az apró alpaka- és vikunya-szobrocskák és emberfigurák is. Néhány ezek közül sérült, mivel villámcsapás érte.

A múzeum egy különálló termében egy képernyőn diavetítést láthatunk a különböző expedíciókról. Nem csak az ásatások képei vannak itt, hanem a csomagok, a teherhordók, a táborhelyek stb. képei is, és ahogy a hegymászó-régészek bakancsban, hágóvassal haladnak felfelé. Ezeket a képeket látva hihetetlen, hogy az inkák, főleg a feláldozott fiatal lányok egyszerű saruikban mászták meg ezeket a hatalmas hegyeket.

Toro Muerto sziklarajzok

Természetesen már az inkák előtt is éltek itt emberek, és ők is hagytak hátra nyomokat maguk után. Az egyik ilyenhez egy kicsit messzebbre kell menni. Bő háromórás buszozással jutunk el Corirébe, amitől már csak néhány kilométerre vannak a Toro Muerto sziklarajzok (petroglifák).

Arequipát elhagyva azonnal a sivatagban találtuk magunkat. Nyilvánvalóan nem tájékozódtam eleget előre, mert ez eléggé meglepett. Egy kis Wikipedián való olvasgatás után hamar kiderült, hogy ez a terület bizony még az Atacama-sivatag része. (Nem gondoltam volna, hogy San Pedro de Atacama után még visszatérek, és meglehetősen sok időt fogok itt eltölteni.) Az út mentén egymást váltották a sziklás és homokos szakaszok. Ez már jobban hasonlít ahhoz a klasszikus sivataghoz, amire az emberek általában gondolnak a szó hallatán. Ugyan San Pedro de Atacama közvetlen környezete is pont ilyen volt, ottjártamkor a kirándulások során elég sok hóval is találkoztam. A völgy, ami mellett haladtunk, zöld sávjával élesen elütött környezetétől.

Toro Muerto több ezer sziklába vésett rajzot jelet a sivatag közepén. A legkorábbi rajzokat i. sz. 200-tól kezdődően készítették, és a wari civilizáció alatt egészen 1350-ig folyamatosan készítették ezeket. A „bejáratnál” az őr a kezembe nyomott egy A/5-ös lapra nyomtatott sematikus rajzot, amire azt mondta, hogy térkép, nekem pedig ez alapján kellett volna tájékozódnom. Megkérdezte, mennyi időm van, majd ez alapján a sivatagba mutatott, hogy arra kell mennem. Szerencsére a távolban volt egy négyszögletű és egy háromszög sziluettel rendelkező szikla, amit a rajzon bekarikázott, kijelölve ezzel két referenciapontot, amik segítségével már el tudtam igazodni.

Ez volt az első alkalom, hogy teljesen egyedül voltam a sivatagban. Olyan tájon haladtam, amit eddig csak tévében láttam. Ahogy korábban is írtam, mindenfelé csak homok, kövek és sziklák voltak. Egészen addig elgyalogoltam, amíg véget nem értek a lábnyomok. Közben megnyugtatott a tudat, hogy ha elfogy a vizem, akkor sem fogom a sivatag közepén végezni, csak vissza kell sétálnom pár kilométert a völgyben fekvő Coriréig.

Természetesen közben a rajzokra is figyeltem. Volt itt minden, emberfigurák, lámacsordák, jaguár, különféle madarak, kígyók, hüllők, és nagyon sok geometriai alakzat. Többméteres sziklákat is képesek voltak telerajzolni. Összesen három órát bolyongtam a kövek között, de még így sem sikerült az összes rajzot megtalálni, ami rajta volt a kapott kis szórólapon. Lassan viszont indulnom kellett visszafelé, hogy még elérjek egy értelmes időben Arequipa felé tartó buszt.

Az arequipai kalandok ezzel nem értek véget. Sőt, az igazi kalandok majd csak a következő bejegyzésben jönnek.