Kanyonok és tűzhányók Arequipa körül

Arequipa kiváló lehetőség a túrázást kedvelőinek. Itt található a világ két legmélyebb kanyonja. A Colca-kanyon a helyi turizmus első számú célpontja. A nagyobb kihívást kedvelők pedig megpróbálkozhatnak a Misti és Chachani vulkánok 6000 méterre törő csúcsainak meghódításával.

Arequipától északra található a Cañon del Colca. Ez arról nevezetes, hogy kétszer olyan mély, mint a Grand Canyon, legmélyebb pontján 3270 méter mély. Ám még ezzel sem lehet rekorder. Egy kicsit távolabb található, éppen ezért sokkal kevésbé látogatott a Cañon de Cotahuasi, ami 3354 méter mély, ezzel ő érdemli ki “a világ legmélyebb kanyonja” címet.

A Colca-kanyon

Arequipa legfontosabb “terméke” minden kétséget kizáróan a Colca-kanyon. Az összes utazásszervező ügynökség kínálatában ez az első, de a hostelekben is lehet jelentkezni. Az ide látogató turistáknak szinte kötelező program. Nekem is ez volt az első szervezett út, amire jelentkeztem. Van 1, 2 és 3 napos program. Az egynapos gyakorlatilag hat óra buszozást jelent a kondorlesig, aztán irány haza, aminek szerintem nem sok értelme van. A két- és háromnapos programban van túrázás, ami lemegy a kanyon aljában lévő oázisig, majd vissza. Ez a két program megegyezik, csak a hosszabbon kétszer fél napig héderezhet az ember a kanyonban.

Peru valamiért elég rossz időzónába rakta magát (hattól hatig van világos), így elég korán kezdődik az élet mindenhol. Ez volt a második alkalom, amikor hajnal háromkor indult az utazás. A hatágyas szobában valahogy mindenki erre a napra jelentkezett, így kollektíven felkeltünk fél háromkor, és nem kellett azon aggódni, hogy ki ébreszt fel kit a pakolásával. Útközben megálltunk egy 20 percesre tervezett reggelire, de annyi idő alatt éppen csak megkaptuk a lekváros kenyereinket és a kokateákat.

Kondorles a Cruz del Condor kilátóponton

Miután (nagyjából) sikerült befejezni a reggelit, meg sem álltunk a Cruz del Condor kilátópontig. Ezek a fenséges madarak az első reggeli felszálló meleg áramlatokat meglovagolva kezdik meg repülésüket. Szinte nulla energiabefektetéssel repülnek fel a kanyon tetejéig, ahol már várja őket a többszáz kíváncsi szempár. Szerencsénk volt, láttunk is egy párat, sőt, az egyik egyszer a fejünk felett siklott el. Utána kiültek egy sziklaszirtre, ahol mindenki kedvére fényképezte őket. Szívesen maradtam volna még, de csak egy fél órát kaptunk.

A Cruz del Condor kilátópont a Colca-kanyon peremén
Cruz del Condor kilátópont

Ereszkedés a kanyonba

Visszaszálltunk a buszra, és Cabanaconde faluig hajtottunk, ahol a túra kezdődik. Az aszfalt meglepően újnak tűnt. Itt háromfelé osztottak minket, és így már egészen kellemes kis társaság volt. A Colca-folyó keresztezése után megebédeltünk. Nem tudom, mit képzeltek, egy gyereknek vagy egy kevésbé éhes anyamacskának talán elég lett volna, amit adtak, de az biztos, hogy nem egy egész napos túrához méretezték az adagot. Ezután folytattuk az oázisig, ahova pont akkor érkeztünk meg, amikor lement a nap, és kezdett lehűlni a levegő. Érhető, hogy már senkinek nem volt kedve a medencében pancsolni (ennyivel jobb a háromnapos, mert ők délután érnek ide).

A Colca-kanyon látképe fentről
A Colca-kanyon
Ösvény a Colca-kanyonban
Ösvény a Colca-kanyonban
A Sangalle-oázis a Colca-kanyonban
A Sangalle-oázis a kanyonban

Szintfelmérő túra felfelé

A második reggel sem kellett álmatlanság miatt az ágyban forgolódni. Az indulás ötkor volt, természetesen még sötétben. Itt ismertem meg a spanyol Javiert és Mariát, akik a Chachanira készültek. A túravezető azt mondta, ha két óra alatt felér, akkor van esélye feljutni a vulkán csúcsára is. Azt is mondta, hogy bár a Chachani 6075 méter, mégis könnyebb, mint a Misti, mert itt sokkal kevesebbet kell menni. Javi nagyon gyorsan előre szaladt. Mivel a vulkánok megmászása nekem is szerepelt a terveim között, megpróbáltam lépést tartani vele, de hamarosan szem elől veszítettem. Nekem 1:58 alatt sikerült felérni, éppen a “szintidőn” belül. Javi egészen elképesztően 20 percet rám verve, 1:40 körüli idővel végzett. Úgy gondoltuk, hogy akkor készen állunk, és hármasban (Mariával) már meg is volt a csapat.

A Colca-kanyont övező hegyek
A Colca-kanyont övező hegyek
Colca-völgy
A Colca-völgy, amiből később a kanyon lesz

A kanyon tetején mindenkit bevártunk, aztán együtt megreggeliztünk. Útközben megálltunk egy természetes hőforrásnál, amiből termálfürdőt alakítottak ki. A melegtől a forrón át a nagyon forróig több medence is volt. Aki pedig le akarta hűteni magát, átsétált a folyóhoz, és belefeküdt. Én kétszer éltem ezzel a lehetőséggel.

Termálfürdő természetes hőforrásból
Termálfürdő természetes hőforrásból

Vulkánkitörés!

Ahogy már írtam, a környéken számtalan vulkán található. A sok természetes hőforrás is ennek köszönhető. A visszaút során van fennsík, ami remek lehetőség, hogy a környék szinte összes vulkánját megcsodálhassuk. Ez a kilátópont nagyjából 4900 méteren van. A felkészülés részeként azért itt még szaladgáltam egy kicsit, csak a biztonság kedvéért. A fejem rendben volt, de azt éreztem, hogy itt szűkösen mérik az oxigént.

Vulkán kilátópont Arequipa közelében
Vulkánok mindenfelé

Közben a Sabancaya úgy gondolta, hogy kitör. Éppen akkor kezdte az ég felé lövellni hamuját, amikor ott voltunk. A helyieknek ez nem volt különösebben nagy újság, mert ez a vulkán elég gyakran csinál ilyet, úgyhogy hamarosan vissza kellett szállni a buszba. A felszálló hamut még a buszból is elég sokáig lehetett látni, amíg el nem haladtunk a Misti mellett, és végül vissza nem értünk Arequipába.

Hamu és füst száll fel az éppen kitörő Sabancaya-vulkánból
A Sabancayából felszálló füst és hamu

A Chachani

A következő nap azzal telt, hogy kerestünk egy ügynökséget, aki biztosította a szükséges felszerelést, és megszervezte a mászást. Ezzel nagyjából el is ment a nap, mert ide-oda kellett szaladgálni két hely között. A Colca-kanyonban a felfelé rohanáskor sajnos sikerült megfáznom, ami mostanra jött ki. Azt fontolgattam, hogy lemondom az egészet, de lehet, hogy azzal mindenkinek tönkre tettem volna a tervét.

A Chachani mászása kétnapos projekt, és nem túl szaladós. Reggel nyolcra kellett készen lenni, akkora jött értünk a terepjáró. Először az ügynökségnél kezdtünk, hogy az előző nap felpróbált ruhákat, sátrakat és a több holmit elpakoljuk. Csak ezt követően indultunk a vulkánhoz. Szerintem a világ legnehezebb sátrait kaptuk. Azt mondták, hogy kétszemélyesek, de a csomagolt méret és a súlya alapján ezt kizártnak tartottam. Akkora volt, mint a fél hátizsákom (ami 48 liter). Sajnos túrabotot elfelejtettem bérelni a nagy pakolászás közben.

Vikunyák az Arequipa melletti fennsíkon
Vikunyák

Ahogy az út emelkedett, már csak a füves pusztaságot láttuk. 4000 méter körül táblák intettek óvatos vezetésre. Ez a magasság ugyanis a vikunyák természetes élőhelye. Láttunk is elég sokat nem messze az úttól. Aztán ez az út egyszer csak véget ért. Ekkor már ötezer méter felett jártunk.

Rosszullét az alaptáborban

Az első napra nem volt sok feladat. Két órát kellett gyalogolni nagyjából ugyanebben a magasságban, hogy elérjük az 5150 méteren lévő alaptábort. (Nem tudom, mennyire nagyképű ezt alaptábornak nevezni, de maradjunk ennél. Egy fix konyhasátor műanyag asztalokkal és székekkel mindenesetre volt ott.) Sátorveréskor a sejtésem beigazolódott: igazi The North Face alumínium vázas, expedíciós sátrakat cipeltünk magunkkal. Mindegyikben legalább négyen elfértünk volna.

Teljes felszerelésben a Chachani vulkánon
Teljes felszerelésben a Chachani vulkánon
Kis hegymászócsapat a Chachani-vulkánon
Kis csapatunk a Chachanin

A sátrak felállítása után nem volt más dolgunk, mint megvacsorázni. A gondok itt kezdődtek. A magasság nálam eddigre tette meg hatását. Nagyon rosszul lettem, enni sem tudtam. A beszélgetés spanyolul folyt, amit ebben az állapotban követni sem tudtam. Annyit a lelkemre kötöttek, hogy reggeli fél kettőkor, indulás kettőkor. Kicsit később a rosszullétem valahogy elmúlt, és a vacsorát is be tudtam fejezni. Hét óra tájban aztán mindenki visszavonult a sátrába, hogy aludjon egy pár órát. A nyugalom sajnos nem tartott sokáig. Javi este kilenckor kezdett el hányni.

Éjszakai indulás

A megbeszéltek szerint fél kettőkor ébresztett a telefonom. Összepakoltam, aztán a konyhasátorban találkoztunk. Ebben a magasságban a szervezet funkciói már kezdenek kevésbé működni. Senki nem volt éhes. Egyedül én erőltettem magamba valamennyi kenyeret és sajtot, meg persze egy csésze kokateát.

Színes vulkáni táj a Chachani-vulkánon
Marsbéli táj

Közvetlenül indulás előtt Maria is rosszul lett, és Javi is folytatta, amit este elkezdett. Egyedül én éreztem magam jól, még a fejfájásom is elmúlt. Ennek ellenére mindenki összeszedte magát, és elindultunk. Nagyon hideg volt, az erős szél pedig csak tovább rontotta a helyzetet. Fogalmam sincs, hogy Russ, a hegyivezetőnk hogyan látta az utat. Nekem az egész csak egy homokos lejtőnek tűnt, már amennyit a fejlámpa fénye látni engedett. A lábam többször is megcsúszott. Most igen jól jött volna az a pár túrabot.

Javi felfelé menet is többször hányt. Az i-re az tette fel a pontot, amikor az egyiknél a válla is kiugrott a helyéből. Szerencsére rögtön vissza is ugrott, így Mariával kettesben vissza tudtak fordulni.

Távolban a hamut lövellő Sabancaya
A Sabancaya még mindig lökte ki magából a hamut

Túl messze még a csúcs

Ketten maradtunk, Russ és én. Lassan haladtunk felfelé, szerintem túl hosszú etapokban és túl kevés pihenővel. Szóltam neki, hogy több pihenőre van szükségem, de erre inkább csak a tempón lassított. A hideg és a szél továbbra sem enyhült. Fáztam, egy pár kekszen kívül enni sem tudtam, és a vizem is kezdett megfagyni a kulacsban. Még egy óra volt hátra a napfelkeltéig, és kettő, mire meleg is lett volna. Egyre sűrűbben nézegettem a telefonomon, hogy mit mutat a GPS. A magasság nagyon lassan nőtt csak. Többször megálltunk tanakodni, hogy vajon sikerülhet-e nekem. Russ végig biztatott, hogy menjünk még egy kicsit. Az utolsó megálló 5660 méteren volt. Még 400 méter a csúcsig. Ebben a magasságban ez rengeteg. Ekkor már egyszerűen képtelen voltam elég levegőt venni. A pihenők alatt is nagyon nehezen állt helyre a légzésem. Úgy éreztem, ez a fagyos levegőben való zihálás túl sok nekem, és szóltam, hogy forduljunk vissza.

Lefelé sokkal gyorsabb volt, de még eközben is többször meg kellett álljak pihenni. Mire visszaértem az alaptáborba, kivilágosodott. Russ mondta, hogy feküdjek le aludni. Ekkor láttam csak, hogy a hátizsákomban lévő víz is kezdett befagyni, a sátorban hagyott izotóniás ital pedig már egyetlen jégdarab volt.

Arra ébredtem, hogy a hálózsákban kibírhatatlan a meleg. A többiek is készülődtek már. Összepakoltam, együtt megreggeliztünk, aztán elindultunk lefelé. A sátrakat az alaptáborban hagyhattuk az utánunk próbálkozóknak. Még mindig fájt mindhármunk feje. Semmi mást nem kívántunk, mint végre alacsonyabb régiókba visszajutni.

A Misti

A Chachanira eleve megfázva érkeztem, és ezen a fagyos levegő csak tovább rontott. Elég időm volt átgondolni, hogy megpróbálkozzak-e a Mistivel. Három nap pihenőt adtam magamnak, amit városnézéssel töltöttem el. Végül úgy döntöttem, hogy megpróbálom.

A forgatókönyv nagyon hasonlított a Chachanira: ügynökség keresése, felszerelés összeválogatása stb. A sátrakkal most szerencsénk volt. Az előző csapat fent hagyta a hegyen, és nekünk majd csak lehozni kellett. Most egy másik ügynökségnél találtam csoportot az adott napra. Ők azt mondták, hiába kell itt sokkal többet menni, a Misti a könnyebb, és ezzel kellett volna kezdenem.

Misti-vulkán
A Misti

Napnyugta 4500 méteren

A túra mindössze 3500 méteres magasságban indult, és az első napon 4500-ig kellett felmenni. Ez azt jelentette, hogy az éjszakát alacsonyabban töltjük, mint a Chachanin, és talán kevésbé lesz megterhelő. A csapatban most négyen voltunk. Rajtam kívül volt egy francia lány, Maëliss, és egy perui pár, Carlos és Carolina. Gyaloglás közben hamar kiderült, hogy itt Carolina lesz a leggyengébb láncszem. Egy idő múlva már szinte az összes holmijukat Carlos vitte egyedül (többek között fejenként 5 liter vizet).

A Misti lejtői
Oda kell felmenni

Délután aztán elértük az alaptábort. Készülődtünk a másnapra, most is korán vacsoráztunk és korán mentünk aludni. Vacsora közben gyönyörködhettünk a naplementében, ami ilyen magasságban másképp néz ki, mint alacsonyabban. Arequipa fényei a lábunk alatt világítottak a távolban. Az éjszakát egyszer zavarta meg egy csoport. Hallottam, hogy arról beszélnek, hogy nini, itt vannak sátrak, és vannak is benne, de nem különösebben zavartatták magukat.

Napnyugta 4500 méter magasságban Arequipa felett a Misti oldalában
Napnyugta 4500 méter magasságban

Ismét éjjel indulunk

A reggeli és az indulás is ugyanakkor volt, itt viszont nem voltunk egyedül. Sokszor kerülgették egymást a csapatok, ahogy mindig másik állt meg pihenni. Órákkal később felkelt a nap is. Az első fényekben a Misti szabályos háromszög árnyékot vetett a túloldalon. Carolina miatt most is sokat kellett pihenni. Ennek nagyon örültem, és biztosan nem ártott nekem sem.

Fejlámpás hegymászócsapatok a Misti-vulkánon
Körülbelül két órája úton voltunk már. Még két óra az első napsugarakig.
A Misti árnyékot vet a tájra a felkelő nap fényében
A Misti árnyékot vet a tájra a felkelő nap fényében

Lábunk alatt a Misti krátere

Lassan, de biztosan felértünk 5700 méterre. Eddigre a nap már teljes erejével sütött, és végre kezdett meleg lenni. A fagyos ujjaink is kiolvadtak. Innen kétfelé lehetett továbbmenni. Carlosék a kráter széle felé indultak el. Mi a túravezetővel és Maëliss-szel a csúcskereszt felé indultunk, ami a legmagasabb ponton, 5822 méteren van felállítva.

A Misti krátere melletti nyereg
A Misti krátere melletti nyereg. Jobbra a kráter, balra a csúcs.

A csúcson elmondhatatlan volt a látvány. Egyik irányban természetesen ott volt alattunk a Misti krátere. Ezen túl a távolban egy sómező is látszott, ami már ismerős volt nekem. Az ellentétes oldalon a Chachani megtépázott csúcsát láthattunk. Alatta a Chili-folyó völgyét Arequipáig lehetett követni.

A Misti krátere 5822 méter magasságban
A kráter. 5822 méter tengerszint felett.
A Chachani a Mistiről
A Chachani a Mistiről (és a távolban még mindig a Sabancaya)

A kötelező csúcsfotók után elindultunk lefelé. Feketehomokos (vulkáni hamu) lejtőn haladtunk. A mély homok elég gyors haladást tesz lehetővé. Egy idő után ennek vége lett, és rendes ösvényen jutottunk vissza a kiindulási pontig, ahol már várt ránk egy terepjáró.

Hegyoldal fekete vulkáni hamuból
Fekete homokos hegyoldal. Gyakorlatilag vulkáni hamu.

Sokat gondolkoztam, hogy mi lehetett az oka annak, hogy a Chachanira egyáltalán nem sikerült feljutni, a Mistire pedig viszonylag könnyen. Akkor úgy éreztem, hogy azt a plusz 200 métert is simán tudnám teljesíteni. Lehet, hogy a Chachani adta meg az utolsó akklimatizációs lépést? Vagy a lassabb tempó, több megálló? A kettő együtt? Ezt már sosem fogom megtudni. A lényeg, hogy sikerült, és nagyon örültem neki.

Pihenésképp egy kis vadvízi evezés

Arequipában egyébként mást is lehet még csinálni. Ahogy említettem, a Chili a városon folyik keresztül. Húsz perces utazással el lehet jutni egy zúgókkal tűzdelt szakaszhoz, ami kiváló lehetőség raftingra. Természetesen ezt sem hagyhattam ki. És hogy véletlenül se unatkozzak, egy párszor leugrottam a mászóterembe is, amit véletlenül találtam a hosteltől két sarokra. Itt többször összefutottam Ivánnal, az egyik hegyivezetővel, aki a Chachani előtti tájékoztatást tartotta nekünk. Már ismerősként invitált sziklát mászni is, de erre már nemet kellett mondjak.

Rafting a Rio Chilin, Arequipa, Peru
Rafting a Rio Chilin

[Ne feledjétek, most már működik a blog Facebook oldala is (fb.me/inkakektura)! Ott több képet találtok majd. Ha van valaki, akinek szerinted tetszene az oldal, oszd meg vele is!]

Leave a Comment