A Salkantay-ösvény és Machu Picchu
Az Inka Ösvény után a második legnépszerűbb út Machu Picchu felé a Salkantay ösvény. Az út egy 4630 méter magas hágó után az esőerdő szintjén fekvő inka városhoz ereszkedik le. A hegycsúcsok között bújó romokat végigjárni vagy a Machu Picchu hegy csúcsáról letekinteni rá felejthetetlen élmény.
Az Inti Raymi után nem volt sok időm tanakodni. Cuscoba érve ugyanis a hostelben megtudtam egy kedves cseh lánytól, hogy július 1-től változnak a Machu Picchura vonatkozó szabályok. Valószínűleg a turisták nagy száma miatt ezután már csak fél napot lehet itt eltölteni. Én ezt semmiképp nem szerettem volna, hiszem utazásom legfontosabb állomásáról, a fő indítékról volt szó. Meg kellett tehát oldani, hogy még a hónap vége előtt odaérjek.
Alternatív útvonalak
Machu Picchuba eljutni többféle módon lehet. A legnépszerűbb az eredeti Inka Ösvény, ami az inkák által épített kövezett úton vezet, és a legtöbb korabeli emléket érinti. Ennek a változatnak két hátránya van. Először is nagyon nagy üzlet lett, szinte bármennyi pénzt el lehet érte kérni, és el is kérik. A másik gond, hogy még így is hónapokkal előre le kell foglalni, mert az egész szezon pillanatok alatt betelik. Én decemberben néztem meg először, de akkor az idei szezon még nem volt foglalható. Azután viszont besűrűsödtek a szervezéssel kapcsolatos teendők, és legközelebb már csak az indulás után, március 10-én volt lehetőségem újból ránézni. Addigra április elejétől augusztus végéig minden időpont betelt. Az ezen kívüli időpontok természetesen alkalmatlanok voltak, így az Inka Ösvénynek búcsút kellett mondjak.
Szerencsére ezen kívül több alternatíva is létezik. A legegyszerűbb a szintén pénzes amerikai turistákra szabott verzió, akik egy nap alatt Cuscoból, a rettentően drága panorámavonattal teszik meg az utat. Ennek szerintem semmi értelme. Egy másik lehetőség az inka dzsungel túra, amin kajakkal, mountain bike-on és gyalog három nap alatt érik el a romokat. Erről a lehetőségről csak később értesültem. Az Inka Ösvény után a második legnépszerűbb útvonal a négynapos Salkantay-ösvény, ami az inkák egyik szent hegye mellett vezet. Számomra teljesen egyértelmű volt, hogy ezt kell válasszam.
A Salkantay-ösvény
Maradt tehát hat napom. Egy nap felkészülés, négy nap túra, és a hatodik napon teljesül a nagy álom. Tőlem kicsit idegen módon befizettem egy ügynökségnél, de ezt később egyáltalán nem bántam meg. Jó társaság jött össze, voltak extra programok, nem kellett cipekedni, és végig első osztályú ellátásban volt részünk.
Az első nap tekinthető bemelegítésnek. Az eleje természetesen az odautazással telt. Az út 3500 méteren indul, és 12 km-t kell gyalogolni 3900 méterig. Megfelelően akklimatizáció után (!) ez a táv nem igazán megerőltető. Korán meg is érkeztünk, annyira, hogy a délután további részében még elsétálhassunk az Humantay-tóhoz. Ez is tekinthető a felkészülés részének. A tóhoz 4200 méterig kell felmászni egy viszonylag meredek hegyoldalban, ahol azért már rendesen lehet érezni, hogy ritkább a levegő. További akklimatizációra kiválóan alkalmas. A tó viszont csodálatos látványt nyújt. Az egyik túrázó úgy gondolta, hogy ez ideális helyszín arra, hogy megkérje a párja kezét.
Átkelés a Salkantay-hágón
A második nap a túra legnehezebb napja, és már komolyabb erőfeszítést igényel. A táv 22 km, és át kell kelni a 4630 méter magasan fekvő Salkantay-hágón. Emiatt korán is kell indulni. Mi reggel hatkor már úton voltunk. Az időjárás ebben a magasságban elég zord. Az úton még napfelkelte után is lehetett találni befagyott vízfolyásokat. A hágót néhány rövid pihenő közbeiktatásával fél tízre értük el. Ezen a ponton kerültünk legközelebb a Salkantayhoz. Viszonylag közelről lehet megcsodálni az oldalán lefutó gleccsereket. Itt szerencsénk volt, a természet egy külön produkcióval ajándékozott meg minket. Az egyik gleccser leszakadó darabja egy lavinát indított el, amit páholyból nézhettünk végig.
Az inkák is ezt a hágót használták a Salkantay mellett való átkeléshez. Itt mindig lerótták tiszteletüket a környék szent hegyei felé. Mi sem tettünk másképp. Mindenki összefogott három sértetlen kokalevelet, amit egy kupacban a földre szórtunk, majd az egészre egy kőhalmot építettünk. Mindenki egy kővel járult hozzá a halomhoz. Így már érhetővé vált, hogy miért van tele a hágó hasonló kupacokkal.
Mielőtt a túloldali völgy felé vettük volna az irányt, tettünk egy rövid kitérőt. Innen fentről csodálhattuk meg a Salkantay-tengerszemet. Az út ezután végig lefelé vitt, és lankásabb is volt, mint a feljövetel. Vissza-visszapillantva a Salkantay látványa még sokáig kísért minket. A magasság csökkenésével egyre melegebb is lett, és az addigi sziklás tájat észrevétlenül váltotta fel a trópusi növényzet. A nap végére egészen 2900 méterig ereszkedünk le.
Buja esőerdőben
A harmadik nap semmilyen nehézséget nem tartogatott. Egy gyönyörű szurdokvölgyben folytattuk az ereszkedést az 1550 méteren található Santa Teresáig. Az út legutolsó szakaszára mikrobuszos segítséget is kaptunk. Santa Teresa egyébként az egyik kulcsfontosságú állomás Machu Picchu megközelítésében mindenkinek, aki el akarja kerülni a drága vonatozást.
Délután rengeteg időnk volt még. Santa Teresa közelében található egy termálfürdő, ami remek lehetőség volt az idő eltöltésére. Itt több medencét alakítottak ki a feltörő forró víz mellett. A hőfokuk folyamatosan csökken annak függvényében, hogy a forró vízhez mennyi hideget kevernek hozzá. Három nap gyaloglás után jól esett ez a kis lazítás. Sötétedésig maradtunk is.
Machu Picchu a láthatáron!
A negyedik napra lehetett választani egy alternatív útvonalat. Az út egy eredeti régi inka ösvényen indul, és kávéültetvények mellett vezet. Nem kellett sok, hogy egy útszéli kis büfénél megálljunk. Kaptunk igazi friss kávészemekből főzött kávét, hozzá avokádót és jukkát. Megkóstoltam én is, gondolva, hogy ilyen autentikus módon készült italnak kell adni egy esélyt, de most sem lett a kedvencem.
Ez az útvonal érinti Llaqtapata-t, ami az inka hírvivők, a chaski-k fontos pihenőhelye volt. Innen lehet először megpillantani Machu Picchut, ahogy megbújik a távoli hegyek ölelésében. A chaskik itt már tudták, hogy nincs messze a cél. Ez az útvonal azonban nem könnyű. 700 méter emelkedést 900 méter ereszkedés követ az 1890 méteren lévő Hidroeléctricáig. Ez szintén fontos állomás, Cuscoból idáig lehet eljutni tömegközlekedéssel.
Itt még azonban nem volt vége a napnak. Ebéd után még el kellett jutni Aguas Calientesbe (most már Machu Picchu Pueblo-nak hívják, nem tudom, mióta), ami a Machu Picchu előtti legutolsó település. Ehhez a vonatsíneket követve kell még 10 km-t gyalogolni, ami edzettségtől függően további 2-3 órát jelent. Szerencsére ezt már sík terepen kell megtenni, a vonat pedig dudál, amikor jön.
Machu Picchu
Eljött tehát a várva várt nap. Éjjel 3:40-kor keltünk, hogy 4:40-re odaérjünk a lenti kapuhoz. Ezt 5-kor nyitják ki, de már akkora volt a sor, hogy mi csak 5:15-kor jutottunk be. Egy óra kimerítő lépcsőzés várt ránk, hogy még napfelkelte előtt felérjünk Machu Picchu romjaihoz. Az első buszok is ekkortájt érnek fel a fenti kapuhoz. Sajnos az időjárás nem volt kegyes, elkezdett esni az eső. A lépcsősor vége felé szétszakadt a csapat. A tetejéhez közel már világosodott annyira, hogy a felhők között megpillanthassam azokat a hegyeket, amiket már Llaqtapatából láthattam. Ekkor járt át először az az érzés, hogy itt vagyok. A környező hegyeknek is van valami varázsa, ami az érzést még különlegesebbé tette.
A legfontosabb épületek
A napfelkeltéből nyilván semmi sem lett. Ráadásul a túravezetőnknek előző este el kellett mennie, így egy helyettes idegenvezetőt kaptunk. Vele eleinte csak annyiból állt az egész, hogy megmutatta, honnan lehet nagyszerű fényképeket készíteni. Szerencsére ekkorra már elállt az eső, és időnként már a nap is kisütött. A felső teraszok és az Őrök Háza után hamarosan beléptünk a városkapun. Megnéztük a Három Ablak templomát és a főtemplomot, és megmutatta, hol található a Naptemplom, és hol található a legfőbb inka háza. Aztán idegenvezetőnk túl nagynak találta a tömeget, útba igazított minket a főtér és a Szűzek Házai felé, majd elköszönt. Ez elég furcsa volt, mivel pár perccel előtte ecsetelte, hogy ilyen korán még alig van ember, majd nézzük meg délben, amikor az egynapos csoportok ideérnek Cuscoból.
Machu Picchu elrendezését tekintve teljesen szabályos inka város. Egy egyenes vonal mentén világosan elkülönülnek egymástól a mezőgazdasági teraszok és a raktárépületek, valamint a városi rész. Az utóbbi szintén két részre osztható. A magasabb területeken az arisztokrata réteg épületei találhatók, míg az alacsonyabbakon a műhelyek, lakónegyedek és egy börtön is. Valószínű egyébként, hogy a helyet nem állandó lakóhelyként használták. Feltételezhető, hogy az inka uralkodó osztály tagjai időszakosan tartózkodtak itt, főleg vallási célból.
Az Öreg Hegy
A hely nevét egyébként homály fedi. A kiejtés sem biztos, de az is lehet, hogy a várost teljesen másképp hívták. Egy biztos, hogy a mellette lévő hegynek ez a neve, és ma az egykori várost is ezen a néven emlegetik.
Machu Picchu mellett két hegy van, amire fel lehet mászni. Az egyik a Wayna Picchu, amin a rövid kör 2 óra, a hosszú pedig 4. Itt is sok látnivaló van. Sajnos ide csak napi 2×200 embert engednek be, így ez is hónapokkal előre betelik. Nem maradt más, mint az Öreg Hegy, a Montaña Machu Picchu. Ez újabb háromórás lépcsőzést jelentett. A környéken ez a legmagasabb hegy, egészen 3000 méter fölé emelkedik. A csúcsáról nézve a romok teljesen eltörpülnek. (Machu Picchu viszonylag alacsonyan, mindössze 2500 méteren található.) Más látványosságot ez a túra egyébként nem nyújt, így utólag azt mondom, kihagyható lett volna. Érdemes inkább több időt tölteni a Machu Picchu közelében található emlékek bejárásával.
A Napkaputól a városromokig az Inka Ösvényen
A hegy megmászása után az Intipunku-hoz gyalogoltam még el. Ez a Napkapu, ahonnan a téli napforduló idején a felkelő nap sugarai pontosan a Naptemplom egyik ablakán át világítják be a templomot (a nyári napforduló idején pedig a másikon). Ez az utolsó pont, ahová a rendes belépővel még el lehet jutni. Az Inka Ösvényen túrázók ebből az irányból érkeznek meg Machu Picchuba. A romokhoz visszaindulva így én is sétálhattam egy kicsit az igazi Inka Ösvényen, ami egészen a város kapujáig vezet.
Kora délután értem vissza, és ez az idő elég volt arra, hogy a város reggel még nem látott részeit is bejárjam. Hátra volt még az Intihuatana kő, ahova a Napot láncolták ki, a Kondor Temploma és a várost átszövő vízvezeték-rendszer egy darabja, ami a mai napig működik. Felfedezhettem még a Naptemplomot (sajnos ide bemenni nem lehet), végül a legfőbb inka házát. Ehhez többször körbe kellett mennem, mert az útvonalak nagy része egyirányú, és a nyilakon kívül felügyelők is figyelik, hogy az emberek be is tartsák ezeket. Azt hiszem, életemben összesen nem lépcsőztem annyit, mint ezen az egy napon.
Lefelé valahogy már nem volt kedvem gyalogolni. Vettem egy buszjegyet a buszra, ami levisz a hegyről, aztán egészen vissza Aguas Calientesbe, majd beálltam a sorba. Azaz álltam volna, de valahogy nem akart véget érni. 150-200 métert kellett gyalogolni, mire elértem a végét. Itt kb. 40 percet vártam, mire a sokadik buszra felfértem, de egyáltalán nem bántam.
A visszaút
A hatodik napra az utolsó szakasz az Aguas Calientes-Hidroeléctrica táv volt a sínek mellett visszafelé. Hidroeléctricaban begyűjtöttem a maradék holmimat, amit nem kellett magammal cipelnem az utolsó részre, aztán vártam a buszomat. Apróbb kellemetlenség, hogy majdnem mindenkit elszállítottak, kivéve egy pár embert, velem együtt. Szerencsére volt rendes busz is, amire fel is szálltunk. Este tíz körül értünk vissza Cuscoba. Később az extra buszozás árát visszakértem az ügynökségtől. Mivel ki tudja, milyen kartellezés folyik itt is a háttérben, egy telefon után és némi fejcsóválás mellett (ami nem nekem szólt) vissza is adták.
Sajnos az itt eltöltött hat nap nem volt teljesen felhőtlen. Egy csúnya hasmenés tette kellemetlenné a Salkantay második felét, majd a Machu Picchu előtti este belázasodtam. Másnap gyógyszerekkel tartottam magam életben, úgy csináltam végig az összes lépcsőzést és minden egyebet. Mi tagadás, a nap végére eléggé kimerültem. Szerencse, hogy a nagy napomról nem kellett lemondjak, és nem veszett kárba az idáig megtett erőfeszítés.
szuper leírás!!!
Nem tudom ki hogy van vele, de én szeretem tudni hogy amit olvasok, nézek azt ki írta, ki fényképezte, filmezte stb. Lehet hogy csak én nem találtam meg, pedig többször is kerestem a szerző kilétére utalást de nem találtam. Tehát miért is ez a névtelen , képtelenség ?
Kissé irigykedve olvastam az írást, bár azt hiszem én nem tudnék ilyen megerőltető tűrázásban részt venni. Ha nem jutok el soha oda, akkor is élmény volt ez a beszámoló.
@greenkeeper: Köszi, örülök, hogy tetszett nektek! Ahogy írtam, szerencsére több lehetőség is létezik eljutni ide, nem csak a gyalogos. Ha sikerül eljutnod ide, válaszd a neked megfelelőt!
@Ljozsef: Egy néhány posztnál sokat gondolkoztam, hogy milyen képek kerüljenek ki, de valahogy végül csak azokra esett a választás, amin nem én vagyok. Nem tudom, valamiért úgy gondoltam, nem nekem kell a középpontban lenni. Átgondolom majd ezt, a későbbi posztokban talán megjelenek.
A legelején találsz rólam képet (Misiones és Corrientes).
@Ljozsef: A legutóbbi posztban találsz rólam egy közeli képet (selfie) :).