Vissza a nagyvárosokba

A hosszú, természetben eltöltött hetek után furcsa érzés volt újra nagyvárosokban lenni. Santiago méretei és az emberek sokasága szinte megijesztett. Valparaiso falfestményei és graffitijei viszont lenyűgöztek, és Pablo Neruda villáit is érdemes volt meglátogatni.

Valparaiso

Ahogy említettem, Pucónnal együtt Patagóniát is elhagytam. Egy újabb hosszú éjszakai buszozás után egy esős reggelen érkeztem meg Valparaiso-ba. Egy buszvezető lelassított és intett, hogy nem akarok-e felszállni. Meglepett a kedvessége, és mivel jó irányba ment, felszálltam. A busztól kellett még egy keveset gyalogolni a hostelig, és itt már rögtön találkoztam is az első festményekkel a házfalakon. Ez az egyik dolog, amiről Valparaiso ismert.

Artillería felvonó és Valparaiso kikötője, Chile
Az Artillería felvonó a kikötőnél

A hostelben letelepedtem az egyik kanapéra, és rögtön elkezdtem az ismerkedést a várossal. Mint kiderült, szakadó eső ide vagy oda, muszáj lesz még aznap elindulnom, mert másnap zárva lesz a La Sebastiana, Pablo Neruda, a chilei költő, diplomata és politikus egyik háza (túl sok időt nem akartam itt eltölteni).

Graffiti Valparaisoban
Graffiti Valparaisoban

A La Sebastiana, Pablo Neruda villája Valparaisoban

Valparaisoról azt kell tudni, hogy több különféle méretű dombra épült. Az egyik ilyen dombon áll a ház, ahonnan remek kilátás nyílik a városra és a tengerre. Nem csoda, hogy Neruda az itt álló félbehagyott házat szemelte ki lakhelyéül. A ház természetesen múzeumnak van berendezve, ahol adnak egy audio guide-ot a ház bejárásához, és levetítenek egy rövidfilmet is a költő életéről. Ugyan a neve nagyon is ismert volt számomra, de be kell valljam, az életéről és munkásságáról nem igazán tudtam semmit. Itt megtudtam, hogy nem csak költő volt, hanem nagykövetként több országban is szolgált.

Valparaiso a La Sebastiana, Pablo Neruda házának ablakából
Valparaiso a La Sebastiana ablakából

A ház egyébként nagyon egyedi módon van berendezve. Az öt szint közül mindegyik más funkciót lát el. Az egyik természetesen a nappali és étkező, aminek a közepén egy kandalló áll. Van itt egy külön bárpult is, ahová kizárólag a mesternek volt bejárása. A felső szinten van a dolgozószoba, ami egy hajóskapitány kabinját utánozza. Neruda ugyan nem hajózott, de furcsa módon vonzódott a tengerész életformához.

A házban minden szinten rengeteg értékes dolog található, festmények, színes poharak, amiből az egyik Miklós orosz cáré volt, kanapék, székek, kínai festmények és egyéb műalkotások… lehetetlen mindent felsorolni, de az könnyen észre lehetett venni, hogy Neruda nem volt egy hétköznapi ember. Külön figyelmet fordított az étkezésekre, amit sosem egyedül csinált, ezért az étkezőben mindig több személyre volt megterítve.

Itt a házban kicsit meg lehetett ismerni az embert is a név mögött. Sajnos bent nem lehetett fényképezni, csak az ablakokon át kifelé. A ház végeztével a még mindig szakadó esőben visszasiettem a hostelbe, és aznap ki sem tettem már a lábam onnan. Ja igen, Valparaisoban gumicsizma erősen javasolt, amikor esik. Szemmel láthatóan a városban nincs egyetlen csatorna sem, a víz pedig (szó szerint) patakokban ömlik lefelé az utcákon és a lépcsőkön.

Graffiti Valparaisoban
Graffiti Valparaisoban

Városnéző túra

Másnapra szerencsére megjavult az idő. Reggel tízkor csatlakoztam a főtérről induló városnéző sétára. Először felszálltunk egy buszra, és azzal mentünk az egyik domb tetejére, hogy sétálni majd lefelé kelljen. Elsétáltunk egy felvonó és pár nevezetesség mellett, ahol az idegenvezető srác mindig mondott egy-két dolgot, de szinte sehova nem mentünk be. Annyira nem volt jó, hogy a délutánira is velük tartsak. (És az sem tetszett, hogy megmondta, hogy mennyi borravalót kellene adni.) A végén volt egy meglepetés. Visszamentünk vele az irodájukba, ahol kaptunk jote-t, mint chilei jellegzetességet. Ahogy ezt az előző posztban írtam, sima 1:1 boroskóla volt. Nem rontottam el az örömét azzal, hogy eláruljam, nálunk ez egy elég kommersz italnak számít.

Valparaiso teherkikötő
Valparaiso teherkikötője

Valparaiso híres graffitijei

Ebéd után újra nyakamba vettem a város, most már egyedül. Kipróbáltam a felvonózást is, amik szintén Valaparaiso nevezetességei, mivel nagyon régóta üzemelnek. Több éppen felújítás alatt állt, mint az Ascensor Concepción, ami a legrégebbi, de volt még helyettük elég sok, ami működött. Közben pedig a festményeket nézegettem. Ezek tényleg nagyon szépek, és sok közülük valóban felér egy művészeti alkotással. Egyszer az egyik domb tetején álló temetőt valahogy elöntötte a víz, és a koporsókat a holttestekkel együtt lemosta. Az egyik festmény ezt az eléggé morbid eseményt örökíti meg egy több emeletnyi házfalon. Ezekből egy pár háztömb szabadtéri múzeumnak van kinevezve (Museo a Cielo Abierto). Tudva, hogy Chilében legális a marihuána fogyasztása, nem nagyon kell csodálkozni azon, hogy egyes képeken mit láthatunk.

A temető elárasztását ábrázoló graffiti, Valparaiso, Chile
A temető elárasztását ábrázoló graffiti
Szürreális lények egy graffitin
Szürreális lények. Valószínűleg köze van a marihánafogyasztáshoz.
Szürreális lények egy graffitin
Még több szürreális figura

Harmadnap délután megnéztem még egy pár utcát, aztán átbuszoztam Santiagoba.

Santiago

Santiagoban újabb esős nap várt rám, de az előrejelzés még rosszabbat mutatott a következő napokra. Az itteni kezdés kísértetiesen hasonlított Valparaisora.

Pablo Neruda másik villája, a La Chascona

Az esőben elmentem megnézni Pablo Neruda házát. Itt is van egy, ezt La Chascona-nak nevezte el, legutolsó felesége hajfürtjei után. Itt először csak egy kisebb házat tudott megvenni. Később megvette a két szomszédos telken álló házat is, és a három házat egy kerttel és lépcsőkkel kötötte össze. Minden másban nagyon hasonló a másikhoz, sok értékes tárgyat gyűjtött, itt is volt bár, és ennek a háznak is ő volt a szárazföldi hajóskapitánya.

La Chascona, Santiago, Chile
A La Chascona kertje

Látnivalók Santiagoban

A ház után folytattam a városnézést. Megnéztem a Casa Colorada-t, ami a város közepén az egyedül megmaradt gyarmati kori épület. Utána meglátogattam az Iglesia de San Francisco-t, ami a város legrégebbi temploma, aztán pedig elsétáltam a Paris y Londres negyedbe. Ez valójában csak a két utca kereszteződése körüli négy háztömb, viszont itt helyreállították a régi épületek eredeti állapotát. A Londres 38 alatt található az az épület, ahol a Pinochet-rezsim alatt vallatták és kínozták az embereket. Ekkorra elállt az eső, úgyhogy felvonóval gyorsan felmentem még a San Cristóbal-hegyre, ahonnan az egész várost belátni (amikor éppen nem felhők telepednek rá).

Casa Colorada, az egyetlen gyarmati kori épület Santiagóban
Casa Colorada, az egyetlen gyarmati kori épület Santiagóban
Paris y Londres, Santiago, Chile
Paris y Londres (Párizs és London) sétálóutcák
Santiago látképe a San Cristóbal-hegyről
Santiago látképe a San Cristóbal-hegyről

A népművészeti múzeum

Másnap valóban még rosszabb lett az idő. Ideális múzeumlátogatásra. Az első a Museo Chileno de Arte Precolombino volt, azaz a Kolumbusz előtt itt élő népek művészetét bemutató múzeum. Természetesen voltak itt inka, nazca, maja és azték művek, de több volt a korábban itt élő nemzetektől származó munka, mint például a warik, tiwanakuk, vagy a Chile területén élő mapuche-k.

Az első teremben az összes kultúrától származó válogatott mesterműveket állítottak ki. A többiben földrajzi elhelyezkedés szerint, azon belül pedig időrendben haladva voltak kiállítva a tárgyak. A bejáratnál egy hatalmas térkép is volt a falon, és többfelé pedig idővonalak mutatták az időben egymás mellett vagy egymás után következő kultúrákat.

A múzeum nagyon jól összefogta az egész amerikai kontinens őslakos kultúráját. Össze is lehetett hasonlítani, hogy míg az egyik nép monokrómban dolgozott, addig mások színesben szerettek gondolkodni (azon belül is megvoltak a jellemző színek). Az egyik kultúra kerámiákban jeleskedett, a másik fémmegmunkálásban. Míg voltak, akik Egyiptomot 2000 évvel megelőzve mumifikálták halottaikat, és ez mindenkinek kijárt, addig mások hatalmas edényekbe gyűjtötték össze a halottjaik csontjait. És így tovább.

Az egyik legszebb kerámia szobor a Kolumbusz előtti időkből
Igazi mesterművek a Kolumbusz előtti időkből
Tolték vagy maja kerámiaedény
Tolték vagy maja kerámiaedény
Nazca kerámiák
Nazca kerámiák

Az Emberi Jogok Múzeuma

Délután egy időben és témában nagyon távol álló múzeumba mentem. Ez egy másik nagyon ismert, de inkább hírhedt névhez kapcsolódik: Augusto Pinochet. A múzeum az ő “munkásságát” mutatja be az 1973-as katonai hatalomátvételtől kezdve. Korabeli felvételeket is lehet nézni, és van rengeteg újságcikk és fénykép a világ minden tájáról. Meg lehet hallgatni az egykor megkínzott, de túlélő emberekkel készített riportokat is. Ez nem valami vidám élmény, de megint csak azt tudom mondani, sokat megtudtam egy emberről, akiről a nevén kívül nem nagyon tudtam szinte semmit.

Ezen a ponton össze is kapcsolódik a két híresség élete. Neruda ekkor már prosztatarákkal küzdött. A kórházból hazatérve öt nappal később meghalt. A hivatalos álláspont az, hogy rákban halt meg, de egy 2015-ben kiadott állami közlemény szerint halálát könnyen előidézhette egy külső fél általi beavatkozás. Állítólag a hozzá kirendelt orvos Pinochet parancsára méreginjekciót adott be neki.

A két városról nekem az átlagtól eléggé eltérő véleményem alakult ki. Mindenki odáig van Valpo-ért (ahogy itt nevezik), Santiago nevének említésekor pedig mindenki csak hümmög. El kell ismerni, hogy Valpo falfestményei lenyűgözőek, de valahogy senki sem beszél a várost elárasztó szemétről. Mégis csak egy kikötőváros, és azok nem a tisztaságukról híresek. Ezzel szemben Santiagot nem tartják kifejezetten szépnek. Szerintem viszont nagyon sok szép épület van, a belváros is nagyon szép, több széles sétálóutcával, és parkokból sincs hiány. A Santa Lucia meghittséget és egy nyugodt szigetet biztosít a 12 milliós város szívében.

Santa Lucía park
Santa Lucía park

“Kis” kitérő az Aconcagua lábához

A harmadik nagyváros, amit szerettem volna meglátogatni, Mendoza… lett volna. A napokon át szakadó eső azonban közbeszólt. Santiago és Mendoza között át kell kelni az Andokon, a 3000 méteren lévő Los Libertadores hágón. Ez több alagutat és 28 hajtűkanyart jelet a chilei oldalon, amit a hó maga alá temetett, ezért a hágót lezárták. Tudom, hogy miről volt szó, egyszer ugyanis már jártam erre. Mindenképpen el akartam jutni az Aconcagua nemzeti parkba, ami április végéig volt nyitva.

28 hajtűkanyar a Paso Internacional Los Libertadores hágó szerpentinjén
Paso Internacional Los Libertadores hágó

Fogtam hát magam, és Chiloé-ról gyorsan “elugrottam” ide (Ancud-Santiago-Mendoza röpke 24 óra egyirányban). Itt ért egy kellemetlen meglepetés. Húsvét után lezárták szinte az összes ösvényt a parkban is. Amikor ott voltam, ragyogó napsütés volt, és egy héten keresztül az előrejelzés sem mutatott mást. Ennek ellenére még az egynapos túraútvonalak is le voltak zárva, mindössze egyetlen rövid kis sétát engedélyeztek. A parkban rajtam kívül egyetlen spanyol srác volt, és miénk volt az egész! A látvány még így is lenyűgöző volt, ahogy a kevés hó közül még átlátszott a fű, az égen pedig egyetlen felhő sem volt.

Az első hó alatt még zöldell a fű az Aconcagua Nemzeti Parkban
Az első hó alatt még zöldell a fű az Aconcagua Nemzeti Parkban
Lezárt függőhíd az Aconcagua Nemzeti Parkban
Lezárt függőhíd az Aconcagua Nemzeti Parkban

Santiagoban viszont több napos kényszerpihenő következett. Először csak két plusz éjszaka. Akkor megnyitották a hágót, de kellett még egy éjszaka a buszjegy miatt. Kimentem a buszterminálra, és vártam a buszt. Nem jött, úgyhogy rögtön néztem is a hágó Twitter-oldalát. Igen, reggel ismét lezárták. Lehetett volna folytatni ezt a rulettet, de semmi kedvem nem volt hozzá. Az extra napok egyébként is idegeskedéssel és tervezéssel teltek. Többször szinte ki sem mozdultam a hostelből. Úgy döntöttem, Mendoza és az utána következő pár helyszín kimarad. San Pedro de Atacama felé vettem az irányt. A sivatagban talán végre majd nem esik semmi…

Leave a Comment