A Cerro Blanco, a világ legmagasabb homokdűnéje

Bár szervezett úton nem sikerült eljutni ide, ez nem tudott eltántorítani attól, hogy megmásszam a Cerro Blanco-t, a világ legnagyobb homokdűnéjét. Az egyszerűnek tűnő kalandból heroikus küzdelem lett a forró homokkal és a hőséggel szemben, de a látvány végül minden szenvedésért kárpótolt.

Nazca mellett van a világ legnagyobb homokdűnéje. A Cerro Blanco 2078 méterrel emelkedik tengerszint fölé. Szerveznek ide túrákat, aminek a végén sandboardon lesiklással lehet gyorsan visszaérni az aljához. Kérdezgettem sorban az ügynökségeket, de egyiknél sem volt csoport. Privát túra keretében szívesen elvittek volna, de az nagyon drága lett volna. Ez azonban kevés volt ahhoz, hogy ne másszak fel rá.

A hivatalos indulás hajnali ötkor van, hogy elkerüljék a hőséget. Én ennyire korán nem akartam menni, de nagyon későn sem. Ötkor keltem, csendben kipakoltam a cuccomat a szobából és megreggeliztem a hostel teraszán. A többiek észre sem vették, hogy elmentem. Harmadik próbálkozásra sikerült megegyezni egy taxissal. Tudta, hogy hol kell kirakjon, ott pedig annyit mondott, hogy „arra kell menni befelé”.

Reggeli köd Nazca mellett a sivatagban
Reggeli köd a sivatagban

Feltűnik a homokdűne

Amikor kiszálltam, be volt borulva, és még kifejezetten hideg volt. 6:40-kor kezdtem a túrát. „Arra” egy völgyben gyalogoltam. Néhány kaktusz és bokor dacolt a sivatag időjárásával. Egy kiszáradt, vagy talán szinte kizárólag százaz vízmosás mellett haladt tovább az út. A távolban látszódtak a hegyek, legnagyobb részük felhőbe burkolózva.

A nap első sugarai negyed nyolckor szűrődtek át a felhőkön. Az eloszló felhőkön keresztül feltűnt a Cerro Blanco is. Pár perccel később már teljes erővel sütött a nap, és el kellett kezdeni vetkőzni. Hamarosan elértem a dűne lábát is, ahonnan kezdve homokban gyalogoltam. A Maps.me térképén követtem az utat. Ez egy idő után eltért a lábnyomoktól. Túlságosan meredeken ment felfelé, ezért egy keskeny nyomot követtem tovább. Egy idő után a nyomok kezdtek megritkulni, majd több vonalra váltak szét.

A Cerro Blanco előbújik a felhők közül
A Cerro Blanco előbújik a felhők közül

Eltévedve

Kezdett gyanússá válni, hogy rossz helyen vagyok, ezért úgy döntöttem, eltraverzálok (állandó magasságban való haladás a hegyoldalban) a térképen jelzett útig. Ekkor már nagyon meredek helyen haladtam. A lábam folyton elsüllyedt, és sokszor visszacsúszott. A jelzett helyen semmi sem volt. Eddigre leesett, hogy a lefelé tartó emberek nyomait követtem. A távolban megláttam három embert. Ők már lefelé csúsztak a sandboardjaikon. Ezek szerint mégis csak volt legalább egy csoport, és pont aznap, amikor én is mentem. Visszamentem a lábnyomaimon a traverz kezdetéig, és folytattam a sziszifuszi gyaloglást.

Bokáig süllyedt láb a homokban
Forró!

A dűne oldala egyre meredekebb lett, és még jobban elsüllyedtem. Időnként szó szerint helyben jártam. A lábam nyomán a homok elkezdett lassan lefolyni, mint valami sűrű szósz. Rájöttem, hogy a sötétebb, szürkés foltokon tömörebb, és azokon valamennyire lehet haladni. Ez egy darabig működött, amíg annyira meredekbe nem váltott, hogy már ezeken is lecsúsztam. Új stratégia kellett. Itt időnként már a mély homokban való próbálkozás hozott több eredményt. Ebben a magasságban a dűne is megváltozott. A homok teljesen finom és sárgás volt, és megjelentek az első hullámok is, mintha a Szaharában lennék. Dél felé járt az idő, a nap pedig a fejem fölül tűzött rám. A cipőmbe ömlő homok a zoknin keresztül is égette a lábam. Időnként muszáj volt megállni és kiönteni.

Lábnyomokból elfolyó homok
A lábam alól elfolyó homok

Küzdelem a homokkal

Nagyon sokszor ott tartottam, hogy feladom. Úgy éreztem, nem fog menni. 1600 méter felett egyre sűrűbben néztem a GPS-t, hogy mennyi van hátra. Elértem az 1700-at. Innen már csak (még?) 300 méter. Talán menni fog. Kinéztem magamnak a következő bokrot vagy buckát vagy valamit, és addig mentem. 1800. Most már megcsinálom. 1900. Mérni kezdtem az időt és a haladást. 10 perc alatt 30 méter. 12 perc alatt 54. Ó, ez egész jó volt! Most már 1-1,5 óra alatt fel kell érjek. Eljött a 2000 és, onnantól már megvolt. Még egy pár süllyedős szakasz, aztán a lejtő szelídebbé, a homok pedig keményebbé vált. Fent voltam!

Meredek homoklejtő a Cerro Blanco homokdűnén
Meredek homoklejtő a csúcs közelében. A háttérben a völgy, ahonnan indultam.
Hegyvonulatok a Cerro Blanco mellett
A szomszédos hegyek alacsonyabbak

Leírhatatlan látvány

Odafent még várt rám néhány hullám, de ez már semmi sem volt. A buckák közötti gerinceken jól lehetett haladni. Láttam, hogy még nincs vége, de itt már nem érdekelt. Elkezdtem csendben nevetni, közben mentem tovább, aztán megint nevettem. Odafent egy egész más világ bontakozott ki. A Cerro Blanco nem egyetlen homokkupac. A tetején számtalan dűne sorakozik. Ezeken túl pedig körben a hegyekre nézhettem le. Az óceán felé eső terület felett összefüggő felhőtakaró ült. A homok, a sziklák és a felhők hármasa elmondhatatlan látványt nyújtottak. Végül felértem a csúcsra. Itt elidőztem egy kicsit.

A Cerro Blanco homokdűnéi
Homokdűnék a… homokdűnén?
A Cerro Blanco homokdűnéi
Még mindig homokdűnék
A Cerro Blanco homokdűnéi
Kisebb homokdűnék az óriás homokdűne tetején

Az, hogy sokszor azon gondolkoztam, hogy visszafordulok, aztán mégis sikerült, a látvány, meg minden hatására eléggé felfokozott lelkiállapotba kerültem. A könnyed négyórás gyaloglásból 7,5 óra lett.

Fent láttam az előttem itt járó csoport láb- és deszkanyomait. Ezeket követtem lefelé. Elértem a nagy lejtőt is, amin egyenesen több száz métert lehet ereszkedni. El sem tudom képzelni, mennyire lehet itt felgyorsulni csúszás közben. Nekem mindenesetre le kellett gyalogolni. A süllyedős homokban ez elég gyorsan megy (pont olyan, mint mély hóban). Leértem a dűne aljába, utoljára kiöntöttem a homokot a cipőmből, aztán visszasétáltam a völgyben a kaktuszok és vízmosás mellett a főúthoz.

Lefelé nézve a többszáz méteres homoklejtőn
Többszáz méteres homoklejtő

A saját reggeli lábnyomaimat is megtaláltam. Az úton nem volt nagy forgalom. Attól féltem, hogy még két óra gyaloglás vár rám Nazcáig. Szerencsére nem így lett. Egy idős bácsi elhozott a város határáig, onnan pedig már könnyen találtam egy taxit, ami visszavitt a hostelbe.

2 Thoughts to “A Cerro Blanco, a világ legmagasabb homokdűnéje”

  1. Kelly és a szexi dög

    na, azt hiszem neked is meg kell nézned a moziban most futó Dzsungel c. filmet… 🙂
    amúgy király lehetett a túra!

  2. Inka Kék Túra

    @Kelly és a szexi dög: Köszi, felírtam! Majd otthon megnézem. Egyébként jártam bolíviai dzsungelben is, azt olvastad?

    Király? Őszintén szólvaa ennek nem élveztem minden percét. 🙂 A teteje viszont tényleg leírhatatlan volt.

Leave a Comment