Fimmvörðuháls: újszülött vulkánok között
Az izlandi felföldön számos túraútvonal közül nem véletlenül az egyik legnépszerűbb a Fimmvörðuháls. 2010-ben itt történt az Európa légiforgalmát megbénító Eyjafjallajökull vulkánkitörés. Az út az akkor keletkező két krátert is magában foglalja. A vulkánok is a part közötti szakaszon a Skóga-folyó 23 vízesését csodálhatjuk.
Fagyos éjszaka Langidalurban
Þórsmörkben a vacsorához készülődve kezdett igen csípőssé válni az idő. Előkerült a sapka, sál, de még így is eléggé fáztunk. Akkor még nem esett le, de valójában előre vetítette, hogy az éjszaka nem lesz valami meleg. Hajnalra az alvás leginkább már csak sátorban vacogássá változott. Alig vártam a reggelt és a napfelkeltét.
A sátorból előbújva láttam, hogy deres minden. A fű, az asztalok a padokkal, és a bolt előtti tér is. A mosogatóba befagyott az este ott maradt víz. Nyolc óra is elmúlt, mire a nap kiolvasztott mindent, engem is beleértve. Szerencsére az előző napi esőnek nyoma sem volt, és újabb szikrázó napsütéses nap volt kilátásban.
A készülődés nem ment valami gyorsan. Már mindenki elhagyta a kempinget, mire összepakoltam és a nyomukba eredtem.
A Fimmvörðuháls ösvény
Skógartól még 27 km és 1000 méter szintemelkedés választott el. Ez jelentette a civilizációt, ahova el kellett jutnom ahhoz, hogy másnap reggel elérjem a Highlander buszt, és visszajussak Reyjavíkba.
A Laugavegurhoz itt, Þórsmörknél kapcsolódik a Fimmvörðuháls ösvény, ami magyarul annyit tesz, hogy Öt Kőhalom Hágó. Az út az Eyjafjallajökull és Mýrdalsjökull gleccserek között vezet, és mindkettő alatt egy vulkán lapul. A kettő közül az előbbi 2010 tavaszán szerzett – meglehetősen kétes – hírnevet magának. A márciusi kisebb kitörést áprilisban egy nagyobb követte. A légkörbe kerülő hamu szinte a teljes európai légiközlekedést érintette, és hozzávetőleg 10 millió utasra volt hatással.
A Fimmvörðuháls a Langidalur kempingtől csak 2 km-rel arrébb, Básartól indul. Odáig a Krossá-folyót kell követni. Ez nagyjából úgy nézett ki, mint a Laugavegur negyedik folyóátkelése: a meder nagy része száraz, csak egy kis részén volt víz. Itt viszont nem a vízben kellett átgyalogolni, hanem egy kerekeken guruló keskeny gyaloghídon, amit igény szerint bármikor arrébb lehet gurítani, ha a folyó vízállása úgy kívánja.
Básar után hamarosan elértem a Fimmvörðuháls elejét. Ha az ott kihelyezett tábla elkerülte volna a figyelmemet, ez akkor is hamar nyilvánvalóvá vált volna: a sík főútvonalról egy alig észrevehető ösvény indult meredeken felfelé a fák között. Nyoma sem volt már a hajnali didergésnek. Az út egy szurdokban, a meredek sziklafalban mellett vezetett, és szép kilátást biztosított a mélyben kanyargó vékony folyóra.
A Macskagerinc
A gerincre felérve a Fimmvörðuháls egyik legkitettebb szakasza következett, ahol a keskeny ösvényen kívül más már nem is fért el. Nem ártott odafigyelni minden egyes lépésre. Ezt a szakaszt Kattarhryggur-nak azaz a Macsak Gerincének (Cat’s Spine) nevezik.
A Kattarhryggurt elhagyva szelídebbre váltott a táj, ám ez nem tartott sokáig. Hamarosan láthatóvá vált az előttünk álló újabb meredek emelkedő. Ennek a tetején értem be az aznapi első túrázókat. Pihenőt tartottak, ami nekem is jó ötletnek tűnt, mert úgy éreztem, eljött az ideje az első energiaszelet elfogyasztásának.
A fennsík, ahova értünk, szinte teljesen lapos volt, mintha valami északi istenség levágta volna egy hegy csúcsát. Amíg a fennsíkok kereszteztem, ez nem is tudatosult ennyire, csak amikor már a következő, sorrendben a harmadik kaptatón jártunk. A platót az emelkedővel a Heljarkambur (Hell’s Ridge, Pokol-gerinc) köti össze. Ez egy hegynyereg, aminek mindkét oldalán nagyon szép szurdokba lehetett lenézni.
Az újabb izgalmakra ezután került sor. Megint egy elég meredek és kitett szakasz következett, ahol egy láncot helyeztek el, hogy abba kapaszkodva legyen biztonságosabb a haladás. Valószínű, hogy az előttem járó pár lány tagja először szembesült ilyennel, mert nem csak igencsak lassan haladtak, de majdnem úrrá lett rajta a pánik. Ez a láncos szakasz számukra éppen időben ért véget. Ekkorra már annyit emelkedünk, hogy elértük a hóhatárt.
Magni és Móði
A hófoltokkal együtt elértünk valami mást is. A hó mellett egy viszonylag új lávamező széléhez értünk. A koromfekete láva jól láthatóan elkülönült a többi kőzettől.
A 2010-es Eyjafjallajökull kitörés a Fimmvörðuhálst is érintette. Március 20-án a két vulkán közötti hágóban egy 300 méteres hasadék nyílt meg több kráterrel, majd a kitörés egy helyre koncentrálódott. Később ez a kráter lett a Magni. Március 31-én újabb hasadék nyílt, létrehozva egy második krátert. Mire a kitörés három héttel később véget ért, a Magni 82 méterre emelkedett ki a tájból, míg kistestvére, a Móði 47 méterre. A megszilárdult lávafolyás 10-20 méter vastagon fedi a tájat egy 1,2 km2-es területen. A két kráter Þór (Thor) fiainak nevét viseli, a lávamező pedig a Goðaland terület után Goðahraun lett. (A hraun maga a lávafolyás, Izlandon több ilyen név is található.)
A Móðihoz egy kisebb kerülőt kellett tenni, ezért rajtam kívül mindenki kihagyta. Az az igazság, hogy nekik volt igazuk. A kilátás a Magni tetejéről sokkal jobb, és onnan fentről lehet igazán látni az alacsonyabban fekvő krátereket.
Menedékházak
A két kráter nagyjából az út legmagasabb pontján van. Azonban mielőtt megkezdhettük volna az ereszkedést Skógar felé, még egy darabig ebben a magasságban haladt az út. Ezen a szakaszon egymást váltották a lejtők és az emelkedők, amik attól függően, hogy mennyire sütötte őket a nap, voltak porosak, havasak, vagy éppen jegesek. Egy közös volt bennük: bizonyos meredekség felett mindhárom változat szinte ugyanannyira csúszott.
Akinek sok lenne ennyi megpróbáltatás egy napra, az dönthet úgy, hogy egy éjszakát eltölt az itt található két ház valamelyikében. Állítólag a Fimmvörðuskáli kényelmesebb, de egy kicsit kiesik az útból. A Baldvinsskálihoz nem kell extra távot megtenni, cserébe elég egyszerű. Mindkettőre igaz viszont, hogy kicsi, és muszáj előre foglalni.
Kis csapatunk a Baldvinsskálinál tartott ebédszünetet, ami inkább már uzsonna volt. Elég erősen benne jártunk már a délutánban. A háznak az az oldala, ahol egy kis fából készült „terasz” volt, valamennyire védett volt a széltől. Ide letelepedve pihentünk és élveztük a napsütést.
23 vízesés
A menedékházat követően az út most már valóban lefelé vitt. Bal oldalon feltűnt a Skógá-folyó, ami egy elég mély völgyet alakított ki magának, és a folyóval együtt a távolban feltűnt egy vízesés is. Az ösvény egy darabig a folyót követte, amíg el nem értünk egy hidat. Átkelés után az út elágazott, és nekünk választani kellett. Volt egy rövidebb alternatív útvonal, a hivatalos Fimmvörðuháls viszont végig is a folyó mellett vezet. A folyó kanyargása miatt ugyan ez a hosszabb, viszont ez az utolsó 10 km-es szakasz szám szerint 23 vízesés mellett halad el. Mi az utóbbit választottuk.
Egyik-másik vízesés hatalmas volt, a mélybe hulló és szétporladó vízpárában pedig szivárvány tündökölt. Elég sok zuhatagot elhagytunk már, amikor a folyóvölgy szűk és mély kanyonná szűkült össze. Az egymás követő vízesésekkel látványával kezdtünk telítődni. Egyre többször ragadtunk le, és a gyaloglásból inkább beszélgetés lett. Én szívesen mentem volna tovább, hogy végre letehessem a zsákomat, ugyanakkor külön válni sem szerettem volna.
Végül elértük az utolsó irányjelző táblát is, ami mutatta, merre megy a Fimmvörðuháls, és azt is mondta még: Þórsmörk 24,3 km. Ez a tábla két héttel ezelőtti ittjártamból már ismerősként köszönt vissza. Tudtam, hogy már csak egy vízesés van hátra, a Skógafoss, ami mellett a fém lépcsősor levisz egyenesen a kempingbe.
Érkezéskor sorban gratuláltunk egymásnak a Laugavegur és a Fimmvörðuháls teljesítéséhez. Az itteni hotel éttermében együtt megvacsoráztunk, aztán elbúcsúztunk egymástól. Másnap mindenki a saját tervei szerint folytatta izlandi nyaralását.
Nekem már nem sok minden szerepelhetett a terveimben. Az utolsó előtti éjszakát Skógar kempingjében töltöttem, hogy aztán másnap reggel felszállhassak a Highlander buszra, és estére visszaérjek Reykjavíkba.
[Az út nem tart egy teljes napig. A busz megáll Hvollsvöllurban, felvesz utasokat Þórsmörkben is, és délután indul tovább. A fennmaradó idő pont elég a helyi Lava Center múzeumra és egy kis termálfürdőzésre.]