Argentína

Az Iguazú-vízesés és Buenos Aires között található San Ignacio Miní jezsuita misszió romjai. Innen kalandos, már-már viszontagságos úton jutottam el az Esteros del Iberá lépvidékére, ahol vízidisznókat és kajmánokat lehet testközelből megfigyelni.

Puerto Iguazútól nem akartam egyből visszamenni Buenos Airesbe, mivel a vízesésen kívül van még itt más látnivaló is.

San Ignacio Miní

Az egyik a San Ignacio Miní jezsuita misszió romjai. A spanyolok minden misszióba két papot küldtek. Ezek hol jobban, hogy rosszabbul jöttek ki az itt élő guarani és ajmara indiánokkal. San Ignacio a jobbak közé tartozott, így kezdetben ezer, fénykorában pedig kb. 4500 lakosa lehetett. A jezsuiták és a guaranik egy jól működő közösséget hoztak itt létre. Az ő hitük szerint is volt egy főisten, aki azonban egy másikat küldött, aki aztán elvégezte a piszkos munkát. Volt még valami földanya-isten-féleség is. A jezsuiták ezt remekül meg tudták feleltetni az Isten, Jézus, Szűz Mária hármasának. A guaranik pedig a biztos és biztonságos lét érdekében (a veszélyes dzsungelléttel szemben) hajlandóak voltak ennyit „finomhangolni” vallásos nézeteiken.

Esteros del Iberá

A másik látnivaló az Esteros del Iberá lagúnája, ami már Corrientes tartományban található. Az eljutás ide egy kicsit kalandosabb volt a tervezettnél. San Ignacióban a recepciós srác azt mondta, menjek csak nyugodtan Posadasba, onnan mennek majd buszok tovább. Hát, ahogy vesszük. A buszpályaudvaron az összes társaságnál csak a vállukat vonogatták. Szerencsére még otthon gondosan beírtam a táblázatomba, hogy „buszok Mercedesből korán reggel”. Ide kell tehát eljutni, és remélni, hogy tényleg úgy lesz.

Viszontagságos utazás

Az útvonal Posadas-Paso de los Libres-Mercedes lett, 18:00-as indulással, éjfélkor egy másfél órás átszállással, és 2:50-es érkezéssel Mercedesbe. (A másik opció 6:00 indulás és 15:50-es érkezés lett volna.) Reggelig próbáltam aludni egy kicsit, nem sok sikerrel. Viszont kiderült, hogy jól döntöttem, mert a továbbjutásra is két opció volt, és mindkettőről lemaradtam volna, ha később jövök. Egy olcsóbb kora délutáni és egy kicsit drágább reggeli indulás volt. Addigra épp eleget vártam ahhoz, hogy a továbbindulásra is a korábbit válasszam.

Egy minibusszal mentünk, amin elég családias hangulat alakult ki. Még rögtön indulás után megálltunk a helyi múzeumban a sofőr Danielnek köszönhetően. Később az egyik utas mindenkit körbekínált matéteával. Igazi autentikus módon elkészítve kaptam. Később, amíg Daniel a kerékkel babrált (biztató, mondhatom), volt idő barátkozni az utasokkal is. Végül csak odaértünk.

Colonia Carlos Pelegrini

A település tényleg a háborítatlan természet közepén van. Nincsenek aszfaltozott utak, ami errefelé egyáltalán nem meglepő. Argentínában még a teljes országot függőlegesen átszelő RN40 autópálya sincs végig aszfaltozva. Ezzel szemben van rengetegféle madár. Mindenfelé vízidisznók bóklásznak, teljesen megszokták már az embert. 

Fekete kajmánok

Délután épp ott járt a helyi túravezető hölgy, és mivel volt még hely az esti túrára, engem is elhívott. Mivel addig még elég sok idő volt, elindultam, hogy bejelentkezzek másnapra egy hajókázásra a lagúnán. Azt mondták, csak aznap indul csónak, ami még pont belefért az esti túra előtt. Gyorsan jelentkeztem hát erre is. A sok madár mellett nekem a legnagyobb élményt a fekete kajmánok jelentették, amiket a csónak közvetlen közeléből láttunk, és egy fészket is mutattak. Az esti túra is érdekes volt. Kérdeztem, hogy mi az, amit nappal nem láthatunk. Azt mondták, hogy talán lesz szerencsénk kilencöves tatuhoz. Közben egyedül is rájöttem a válaszra. A szúnyogok. Ezeket nem lehetett látni nappal, éjjel viszont élve akartak felfalni minket. Vicces, hogy egy tatut a látogatóközpontba visszaérve sikerült csak lencsevégre kapni.

Másnap még egyedül sétáltam egy keveset, délután pedig behúzódtam a szállás adta árnyékba. A meleg addigra kezdett elviselhetetlen lenni a napon.

A visszaútba is került még egy csavar. Daniel odaszólt a tulajnak, hogy ő bizony holnap délután nem jön értem. Azt nem értettem, hogy ezt hogy képzeli. Mehetek az olcsóbb busszal, ami hajnal négykor indul. Buktam az alvást, a reggelit, sietve kellett pakolnom, és kaptam egy tízórás lyukat, ami alatt el kellett foglaljam magam Mercedesben az éjszakai buszig Buenos Airesbe (ha Mercedesből eljövök egy korábbi busszal, akkor éjfélkor kellett volna szállást keresni a plusz éjszakára). Nagy segítség volt, hogy a főtéren találtam nyilvános wifit. 🙂

A visszaérkezés Buenos Airesbe már terv szerint történt. Itt még lesz két és fél napom, hogy kimaradt részeket megnézzem. Ezek a San Telmo negyed egyes részei és a hírhedt Boca negyed, ahol a legendás focicsapat stadionja, a La Bombonera is található, de számomra talán érdekesebbek lesznek az egykori olasz bevándorlók színesre festett házai.