Kiemelt, Peru

Cuscótól, az egykori inka fővárostól nem messze található a Szent Völgy. Nevét az itt található számtalan inka lelőhelyről kapta. A Pisac vagy Chinchero melletti városok és Ollantaytambo erődje is Machu Picchuhoz hasonló stílusban épült, de Salineras többszáz éves sólepárló mendencéi is ámulatba ejtik a látogatót.

Machu Picchu az Urubamba-folyó mellett emelkedő hegyek között rejtőzik. A folyó tovább kanyarog kelet-délkeleti irányban, Cuscot mintegy 30-40 km-re elkerülve. Mellette annyi inka régészeti lelőhely található, hogy a Pisac és Ollantaytambo közötti szakaszát Szent Völgynek (El Valle Sagrado) nevezték el. Ezekbe a városokba Cuscoból könnyen eljuthatunk helyi járatokkal, minibuszokkal (colectivo) vagy taxival. A Szent Völgy bármelyik irányból indulva bejárható. Mindenhol lehet kapni Boleto Turistico-t (BTC), ami Cuscoban és környékén összesen 16 helyre enged belépést (többek között Tambomachay, Puka Pukara, Qenqo és Saksaywaman is benne van), és 10 napig érvényes.

Én Pisac felé indultam el. Oda kell menni az állomásra, megvenni a jegyet, és várni az indulást. A busz akkor indul, amikor megtelik, vagy legfeljebb fél órán belül. A közlekedésnek ez a módja elsőre biztosan furcsának tűnik, de hamar meg lehet szokni. Mivel a hostelből elég későn jutottam el az állomásig, Pisacba csak dél körül érkeztem meg. A busz a szokásos helyen, az Urubambán átívelő híd mellett tett le (és ment tovább Calca felé). Gyorsan elgyalogoltam a hostelig, ami eléggé a városon kívül volt, hogy lerakjam a cuccomat. Mivel a BTC 10 napja nem túl sok, még aznap meg akartam nézni a város melletti-feletti inka romokat. (Ráadásul amikor megvettem, délután négykor még aznapi kezdődátumot pecsételtek rá. Rögtön mínusz egy nap.)

Pisac

Mivel az inkák kedvelt szokása volt hegyoldalakra építkezni, a romok elég magasan vannak. A legésszerűbb, ha taxival felvitetjük magunkat a legmagasabb pontra, és innen sétálunk vissza Pisacba. Ez a taxis dolog nem egyszerű. Nagyon rá vannak állva az ide érkező turistákra, és próbálnak annyi pénzt kiszedni belőlük, amennyit csak tudnak. Az utcán kezdtem el keresni hozzám hasonló látogatókat, hogy a költségeket el tudjuk osztani, és ez néhány próbálkozással sikerült is.

A lakónegyed és a teraszok

A romok akkora területet foglalnak el, hogy az egyes szektoroknak külön nevük van, és a bejáratnál térkép segít az eligazodásban. Ezen elég sok utat lezártként jelöltek, de a bejárattól nem messze játszó zenész megsúgta, hogyan lehet átjutni a lezárt részeken anélkül, hogy az egész komplexumot taxival megkerülnénk. Ezzel elég jó szolgálatot tett nekünk.

Fent épületekkel kezdődött a túra, aztán mezőgazdasági teraszok mellett kellett elsétálni. Ezek felett egy kisebb város vagy erőd állt számtalan épülettel. Sokfelé nyilak mutatták, hogy merre kell menni, de a házak közötti szűk átjárókból elég nehezen sikerült kikeveredni. Ezután át kellett jutni a lezárt részen, amihez a teraszok mellett kellett elindulni lefelé. Szerencsére ezzel nem volt gond.

Az Intihuatana szektor

A következő szektor felé tartva néhány kisebb rom is látható, de a következő nagyobb részen újabb teraszok láthatók, felettük pedig az Intihuatana szektor. Az itt található épületegyüttes közepén található természetesen egy templom az Intihuatana kővel. Az épületek között a régi vízvezetéket is megtalálhatjuk.

Intihuatana több helyen is van, többek között Machu Picchuban. Ez az a kő, ahová a napot láncolták ki (inti watana). Az inkák szerették a szabályos geometriai formákat. Épületeiket is mindig téglalap alaprajzra építették. Az Intihuatana azonban más volt. Fontosságát az is mutatja, hogy az ezeket körülvevő falak körívesek voltak.

Továbbhaladva újabb teraszokat és épületeket lehet látni. Ezek közül ez egyik szektor (Hospitalniyoc) olyan meredek lejtőre épült, hogy az itt álló házakat felemás tetővel fedték be. Furcsa volt, hogy ezeknek a fala vályoggal volt bevonva (valószínűleg ez nem az eredeti, hiszen az már régen elmállott volna). Közben folyamatosan lefelé tartva és elhagyva az újabb teraszokat és épületeket, egyszer csak Pisac főterén találjuk magunkat. Na jó, ez nem annyira meglepő, mivel a város végig látszik a lefelé tartó út alatt.

Ollantaytambo

Pisac után egyből a Szent Völgy másik végébe, Ollantaytambo felé vettem az irányt. Urubambáig sima volt az út egy colectivoval. Itt újabb fuvart kellett találni, de rögtön akadt is jelentkező. Megegyeztünk és elindultunk, de a taxis hamarosan elkezdett mindenféle nagyszerű ajánlatokkal bombázni, hogy ennyi meg annyi solért elvisz a közeli látnivalókhoz (Moray és Salineras), és hogy nekem sokkal drágább, ha Ollantaytamboba megyek először. Már ott tartottam, hogy kiszállok és keresek mást, amikor végre abbahagyta, de ehhez már majdnem kiabálni kellett vele.

Ollantaytambo a legeredetibb inka város a völgyben. Az évszázadok alatt szinte semmit sem változott az alkalmazott építészeti stílus. A házaknak nincs az utcára nyíló ajtajuk, egy belső udvaron keresztül lehet bejutni. Az utcákat göröngyös kövezés borítja, és a szélükön (vagy épp a közepükön) csatorna fut végig, amikben a hegyekből lefolyó víz távozhat.

Erőd, vallási központ, vagy valami más?

Ollantaytambo volt a híres Pachakuteq királyi rezidenciája. Később a spanyol hódítás során Manco Inca Yupanqui ide vonult vissza Pizarro elől, miután elveszítette a csatát Saksaywamannál. A spanyolok ide is követték őket, de nem várt ellenállásba ütköztek. Manco elárasztotta mögöttük a terepet, csapdába ejtve ezzel a spanyol lovasságot, amiből alig tudtak elmenekülni. Ez volt az inkák spanyolokkal szemben aratott legnagyobb győzelme.

Az erődhöz a jó pár teraszon keresztül haladó lépcsősor megmászásával juthatunk fel. Itt láthatunk néhány érdekes falrészletet hatalmas kőtömbökkel, amiknek a funkciója nem ismert. A tömbökön még felfedezhetjük a faragások nyomait. Valójában az itt álló épületek közül egyet sem fejeztek be, amikor az inkák elhagyták a várost. A kőtömbök mellett vannak a katonai barakkok.

Innen indul egy ösvény még magasabbra, aminek a megmászására szinte senki sem vállalkozik. Én persze felmentem ide is, ahol nagyszerű kilátás mellett, a nekem odakészített padon, háborítatlanul fogyasztottam el az ebédemet.

A víz szentsége

A teraszokra visszatérve egy keskeny ösvény indul tovább balra a meredek hegyoldalban. Ez további teraszokhoz és épületekhez vezet, a már ismerős felemás tetővel. Végül leereszkedik arra a szintre, ahonnan indultunk. Itt továbbhaladva találjuk Ollantaytambo legutóbb feltárt részeit. Ez a rész az Incamisana, ahol vízvezetékek és rituális fürdők vannak, köztük a Baño de la Ñusta, a hercegnő fürdője. A kijárat felé haladva az utolsó a Víz Temploma, ahol egy szikla tetejébe vájt vékony csatornákon keresztül több medencébe vezetik a befolyó vizet.

Pinkuylluna

Az emberek nagy többsége csak az erőd miatt jön Ollantaytamboba, pedig a vele szemben álló hegyen állnak Pinkuylluna romjai, ami miatt én még egy napot maradtam. Ez még meredekebb hegyoldalba épült, mint az erőd, és magasabban is van, de szerintem megéri a fáradságot. A mini körtúra alatt igazi csendre és nyugalomra lehet találni. Amikor én ott voltam, a távolból láttam és hallottam egy embert, aki utánam érkezett, és egy furulyán vagy hasonlón hangszeren játszott. Megvolt a zenei aláfestés is a tájhoz.

Moray és Salineras

Ollantaytambo után visszafelé indultam a Szent Völgyben Urubamba városába. Itt sok látnivaló nincs, ám innen közelíthetők meg Moray teraszai és Salineras sólepárló medencéi. A kettő együtt tökéletes egész napos program.

Morayba eljutni még sokkal körülményesebb volt, mint Pisacból Ollantaytamboba. Először egy taxival mentem Maras felé, de nem vitt el a városig, csak az oda vezető útelágazásig. Itt már várt egy „kolléga”, 20 solt kérve a teraszokig. Mivel látta, hogy velem így nem lesz üzlet, egyből váltott, hogy ha várunk még embereket, akkor nem taxiként, hanem colectivoként megyünk, és akkor csak 5 sol. Végül jött egy helyi néni, aminek az lett a vége, hogy kettőnket Marasig fejenként 1 solért vitt el. Itt elkezdtem gyalogolni, amikor mellém ért egy másik mikrobusz. Ő 10 solért akart továbbvinni, majd mikor látta, hogy rendületlenül gyalogolok tovább, egyből 5 solra esett az ár. Így 20 sol helyett végül 6-ért sikerült eljutni Morayhoz. Látható, hogy errefelé nagyon résen kell lenni.

Mezőgazdasági laboratórium Morayban

Térjünk vissza Morayra. Itt csak mezőgazdasági teraszokat fogunk látni. Az érdekességük, hogy nem a szokásos módon egy hegyoldalban, hanem koncentrikus körök formájában egyre mélyebben vannak. Három ilyen „gödör” található egymás közvetlen közelében. (Sajnos az erózió elég csúnyán megrongálta már ezeket.) Funkciójuk ismeretlen, a tudósok is csak találgatnak. Azt feltételezik, hogy valamilyen mezőgazdasági laboratórium lehetett, mivel a felső és az alsó teraszok között hőmérsékletkülönbséget mutattak ki. Utam során ez volt a második hely, ahol magyarokkal találkoztam, de velük sem tudtam sokat beszélni, mert ők egy fizetős úton voltak, és indult tovább a buszuk.

A teraszok után visszaindultam Maras felé. Ismét a térkép által mutatott eldugott ösvényeken mentem, így sokkal rövidebb úton visszajutottam a városba, mint busszal.

Salineras sólepárló medencéi

Marasból az Urubamba völgye felé folytattam, a Salineras sólepárlókig. Itt több ezer teknőt alakítottak ki a hegyoldalban. Ezeket egy természetes forrás táplálja, amely sóban igen gazdag. A teknőkből pár hét alatt elpárolog a víz, és visszamarad a só, amit helyi családok a mai napig kézzel szednek fel és gyűjtenek zsákokba. A teknők között vékony csatornákban vezetik a vizet, és a csatornák eltorlaszolásával szabályozzák, hova folyjon a víz. A sólepárlás módja évszázadok alatt sem változott.

A sólepárló túlsó végén egy meredek ösvény visszavisz az Urubamba völgyébe. Ez az út szintén része volt a Qhapaq Ñan-nak, az inka úthálózatnak, amivel már korábban is találkoztam. Egy hidat keresztezve visszajutunk a főútra, ahol már könnyen lehet taxit vagy colectivot fogni, és visszajutni Urubamba városba.

Még aznap este feltűnt, hogy az úton helyenként kövek vannak elszórva, amit akkor még nem tudtam mire vélni. Másnap megtudtam, hogy mi ez az egész. A tanárok az alacsony fizetések miatt tüntetésekbe kezdtek. Mindenfelé blokkolták az utakat, egész városokat megbénítva ezzel. Urubamba is ezek közé tartozott, így másnap a városból senki se ki, se be nem tudott mozogni (Ollantaytambo, Cusco és Pisac felé sem). A közlekedés leállt, és még a buszpályaudvart is bezárták. A következő napot azzal töltöttem, hogy megpróbáljak újabb információkat szerezni. Ennek egyáltalán nem örültem, mivel a BTC 10 (vagyis 9) napja ketyegett tovább. Ebédnél kaptam egy fülest, miszerint délután ötkor abbahagyják a sztrájkot, és lassan beindul némi forgalom. Így is lett, és még aznap sikerült visszatérni Cuscoba.

Chinchero

A tüntetések alatt Cuscoban néztem meg egy pár dolgot, de ahhoz is gyalogolni kellett az egész városban. Amikor két nappal később végre helyreállt a rend, Chinchero is sorra kerülhetett.

Chinchero egy kicsit kakukktojás, mert nem az Urubamba-folyó partján fekszik, vagyis szigorúan véve nem a Szent Völgyben van. Cusco és Urubamba között félúton, 3772 méter magasan található. Itt is egy inka település romjait találjuk meg. A teraszok és épületek már kezdtek egy kicsit unalmassá válni. Szerencsére új színt vittek bele az itt található faragott sziklák, amikből elég sok van. Ezek valószínűleg ceremóniák helyszínei voltak, mivel különféle állatoknak voltak dedikálva, mint például a vicces nevű Waka Puma Qaqa (ez nyilván puma, de volt majom és kondor is).

Az egyik sziklában csak akkor fedeztem fel a járatot, amikor már továbbmentem. Persze visszafordultam, hogy fel- és bemászhassak. A legizgalmasabb az volt, hogy ezek a sziklák nem voltak lezárva. Kivéve egyet, a legnagyobbat. Délután egykor az egész terület kiürült. Egyetlen teremtett lelket sem lehetett látni, még a felügyelők is eltűntek. Kizárt dolog, hogy a legnagyobb sziklát ne nézzem meg belülről. Óvatosan átléptem a kötelet, és besétáltam. Nem vett észre senki, és ahogy jöttem, úgy mentem is.

Volt még egy érdekes dolog: nem az összes terasz volt helyreállítva, így azt is lehetett látni, hogy mit tesz ötszáz év az ilyen teraszokkal. Az erózió bizony mindenhol dolgozik, és ezek az egykori teraszok leginkább már csak köves, hepehupás lejtőnek tűnnek.

Egyéb látnivalók

A Szent Völgyben van még egy látnivaló, ami nekem kimaradt. A BTC által rám szabott idő rövidsége miatt nem álltam meg Lamay-nál (Pisac és Urubamba között), hogy megnézzem Huchuy Qosqo-t (Huchuy Cusco). Őszintén szólva a BTC lejárta után már nem volt kedvem még egy inka romhoz, és nem mentem vissza. Később persze már bántam, a neten elég ígéretes képeket találni róla.

A végére egy extra tipp: Cuscoból Pisac felé félúton található a Ccochahuasi Animal Sanctuary. Mondani kell a sofőrnek, hogy hol álljon meg, bár nekem ez nem sikerült. Én szóltam neki, hogy már túlmentünk. Ccochahuasi valójában egy állatmenhely, ahol sérült állatokat gondoznak, és ha lehetséges, akkor vissza is engedik őket a természetbe. Sajnos van olyan állat, amelyiket nem tudnak szabadon engedni, mert olyan szinten sérült vagy már túlságosan megszokta az embert. A menhelyen gondoznak andoki kondorkeselyűket is, amiket testközelből csodálhatunk meg (bár ez kicsit túlzás, hiszen az ábrázatuk nem valami szép, elvégre keselyűkről beszélünk). A ketrecbe is bemehetünk, és repülés közben is láthatjuk őket.