Bucaramanga

A venezuelai határtól nem túl messze található Bucaramanga, ami általában nem szerepel a hátizsákos utazók célpontjai között. Ennek ellenére érdemes meglátogatni, ha egy igazán hangulatos kolumbiai várost szeretnénk megnézni, és meg akarjuk tudni, hogy vajon eszik vagy isszák az obleát és az hormiga culonát. A várostól tíz kilométerre található Girón, ahol ma is eredeti állapotban láthatók a gyarmati kor fehér falú házai.

Bucaramanga egy kicsit más volt, mint az utam korábbi része. Dél-Amerika előtt fogadtam egy pár kanapészörföst, hogy cserébe majd én is kapjak szállást helyiektől. Ez ugyan nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, mégis mindegyik nagyszerű élményekkel gazdagított. A legelső vendégem Daniel volt, aki Bucaramangából származik. Mivel akkor már nagyban terveztem az utazást, egyből felajánlotta, hogy amikor eljön az ideje, vendégül lát, és most tartotta is a szavát.

Bucaramanga látképe
Bucaramanga látképe

Az éjszakai buszról leszállva ezúttal nem egy hostelbe kellett eljutnom, hanem Danielhez. Mivel neki volt valami dolga, az édesapja engedett be. Daniel szobáját kaptam meg az emeleten, ahol vártam, amíg megérkezik. Amikor megjött, együtt megebédeltünk az egész családdal, aztán átmentünk az egyik barátjához. Andrea Bogotában él, de most épp látogatóban volt a szüleinél. Danielnek délután megint volt valami elintéznivalója, így miután felvitt minket a Cerro de Santisimo felvonóhoz, magunkra hagyott minket.

Cerro de Santisimo

A kis hegy a tetején álló óriási Krisztus-szoborról kapta a nevét. Bár sokan emiatt jönnek fel ide (Kolumbia is legalább annyira vallásos, mint bármely más dél-amerikai ország), a legtöbben mégis csak kikapcsolódni. Természetesen szép a kilátás a városra, amit a naplementében csodálhattunk meg. Van fent egy pár ajándékbolt és étterem is, természetesen a drágábbik fajtából, és van még egy nevezetes “étel”, amit nem sok helyen lehet kapni, de Bucaramangában pont igen. Amikor Andrea megtudta, hogy még nem kóstoltam, gyorsan vett nekem egyet. Ha akartam volna, sem tudtam volna megúszni.

Az hormiga culona az egyik legnagyobb méretű levélvágóhangya-féle. Spanyol neve szó szerint nagyseggű hangyát jelent. Az esős évszakban nagyjából kilenc héten át lehet gyűjteni, a párzási időszakban, amikor a fiatal királynők kirepülnek, hogy a nász után új kolóniát alapítsanak. (A kicsit bizarr párzásról részletesen lehet olvasni a Wikipedián, amiből megtudhatjuk, hogy a királynő élete végéig, akár húsz évig is őrizheti potrohában a hímek spermáját.) Ezeket a hangyákat több száz éve fogyasztják. A hagyomány a Kolumbusz előtti kultúrákig nyúlik vissza, mint például a guane. Hagyományosan nászajándéknak adták, mert afrodiziákumnak hitték. Mint általában a rovarok, ez a hangya is gazdag fehérjében, kevés telített zsírsavat tartalmaz, és úgy általában magas tápértékű. Fogyasztás előtt sós vízbe áztatják, majd kerámia serpenyőben megsütik. A termelés központja San Gil és Barichara, onnan szállítják ide és Bogotába.

A hangyák rágcsálása közben leültünk, hogy megnézzük a szökőkútnál látható fény- és hangjátékot. Amikor vége lett, lementünk a felvonóval, ahol Daniel már várt minket a kocsiban. Délután megígérte, hogy kapok obleát. Pontosabban kijelentette, hogy meg kell kóstolnom. Ez a desszert Dél-Amerika és Közép-Amerika egyes országaiban ismert. Bucaramangában igazi nemzeti ételnek tartják. Az eredeti recept szerint két kerek, jó tenyérnyi ostyalap közé arequipe kerül, ami valójában karamell, és nem keverendő össze a perui várossal, Arequipával. Manapság csakúgy, mint mi a lángosra, ők is képesek mindenféle elvetemült dolgot belerakni. Én megint beleestem egy egzotikus gyümölcs, a guayaba (guava) csapdájába, ami gyümölcslének összeturmixolva fenséges, ám szeletelve elég nehezen fogyasztható.

A Chicamocha Nemzeti Park

Másnap hosszú buszozás várt rám. Bucaramanga a maga félmilliós lakosságával Kolumbia kilencedig legnagyobb városa, ám Budapest egyharmadát elfoglaló területen fekszik. Először is el kellett jutnom a város déli csücskében található Papi Quiero Piña (Apu, ananászt akarok!) buszmegállóig. Ez egy régi ananászárustól kapta a nevét, aki így nevezte el kisboltját. Olyan finom ananászt árult, hogy mindenki ismerte. Később beépült a köztudatba, majd egy kis idő elteltével magát a helyet is ezen a néven kezdték emlegetni. Egyébként egész Kolumbiában ismeretes, hogy a legédesebb ananász a közeli Lebrijában terem (videó itt, személyesen Daniel).

A buszmegállóban el kellett kapni a buszt a Parque Nacional del Chicamocha felé. A névadó folyó mély kanyont vájt a hegyek közé. Itt építettek fel egy szórakoztatóközpontot, ahol számtalan kikapcsolódási lehetőség közül lehet választani. Van itt egy pici templom, mesterséges vízesés, szoborkompozíció, zipline és buggypálya, és még sok más, szóval tényleg minden. A bátrabbak azt is kipróbálhatják, hogy egy óriási katapulttal kilövik őket a kanyon felé a semmibe.

A kanyon túlsó oldalára egy kabinos felvonó visz át. Leereszkedik a mélybe, majd a meredek sziklafalak előtt újra felvisz a magasba. Az út 25 percig tart. A túloldalon nincs sok látnivaló, de ami van, az elég kellemes. A kőburkolatos, hangulatos tér szélén éttermek és ajándékboltok sorakoznak, közéjük ékelődik be egy kicsi kápolna.

Az egyikben ettem egy levest, amiben a néni szerint mindenféle hús volt, szerintem viszont leginkább egy pacallevesre hasonlított. Ezeket rendes óvodás módjára szépen kiválogattam, de összességében egyébként ízletes volt. Kértem még egy helyi specialitást, mute-t, ami rizs, avokádó és sült manióka. Mire megtanultam, hogy az avokádó spanyolul palta, itt természetesen ez is új nevet kapott: aguacate. A dél-amerikai spanyol szépségei – új ország, új szó ugyanarra. Desszertet a szemben lévő boltból választottam. Egy féldecis műanyagpohárban (amiben itthon alacsonyabb kategóriás helyeken a felest adják) volt egy lekvárszerű zselé szederből, ami annyira édes volt, hogy többet úgysem bírtam volna megenni belőle.

Az Avestruzca mini állatkert

Délután, miután visszamentem a felvonóval, megnéztem az Avestruzcát. Ez egy mini állatkert, ahol csak madarak vannak. Sajnos elég kicsi ketrecekben tartják őket. Van egy pár strucc (avestruz), amiket lehet etetni. Ehhez kicsi fémtálak vannak a kerítéshez drótozva, abba kell szórni az eleséget. Az egyik srác úgy gondolta, hogy ő majd kézből eteti őket. Ezt nem gondolta így túl sokáig, csak amíg az első strucc le nem csapott a kezére. Én nyilván a tálkával próbálkoztam, és tisztán kivehető volt, amikor a csőrük a tál alján jó nagyot koppant.

Mentem egy kört a buggyval is, amivel majdnem sikerült is fejre állni. Van a parkban egy múzeum is, ahol guane kerámiák, fegyverek, textilmaradványok és egyéb használati tárgyak vannak kiállítva. Ez a nép is szeretettel alkalmazott koponyatorzítást.

Aquapark

A parkba vezető főút másik oldalán van az Acuaparque Nacional del Chicamocha. Az akvaparkban négy apró medence és két csúszda van. Az egészen körbemegy egy kis “folyó”, ahol néha az ember fejére ömlik egy vödör víz, ha nincs szerencséje, és pont akkor telik meg, de más izgalmat nem tartogat. Sokkal nagyobb meglepetés volt, hogy az egyik ruhatáros férfi tudott pár szót magyarul. Az idő hamarosan kezdett hűvösre fordulni, és egyébként is ideje volt visszabuszozni Bucaramangába.

Vacsora után még egyszer kimozdultunk. Daniel rendhagyó esti autós városnézésre vitt el. Megmutatta, hogy merre kell majd indulnom másnap, hogy megtaláljam a nevezetességeket. Aztán egyik percről a másikra a város turisták számára nem ajánlott részén találtuk magunkat. Őszintén szólva Dani sem jött volna ide egyedül autó nélkül. Arra is figyelmeztetett, hogy pakoljak el mindent, amit egy jelzőlámpánál állva a kocsiba benyúlva könnyen el tudnának rabolni tőlünk. Ebben a kerületben volt egy utca, ahol transzvesztiták álltak sorban az út mentén. Kicsit arrébb pedig prostituáltakat láttunk, akik egészen biztosan nem töltötték még be a 18-at. Hirtelen világossá vált, miért van Kolumbia-szerte kiplakátolva, hogy mondj nemet a gyermekprostitúcióra. Kolumbia másik, nem annyira csodás arca. Bár az elmúlt két évtizedben óriási fejlődésen ment keresztül, úgy látszik, ezt még mindig nem sikerült teljesen megfékezni.

Látnivalók Bucaramangában

Bucaramanga két becenévvel is büszkélkedhet: La Ciudad Bonita (a csinos város) és La Ciudad de los Parques (a parkok városa). A másodikról egyből saját szememmel is meggyőződhettem. Miután szerencsésen átjutottam egy szegényebb városrészen, ami nem volt valami bizalomgerjesztő, megérkeztem a Parque La Florához. Ez egy igazi kis esőerdő a város közepén. Van itt rengeteg bambusz, meg olyan lapos pengeszerű gyökerekkel rendelkező fák, amiket tényleg Amazóniában láttam, meg még egy csomó másféle növény. Itt sétáltam valamennyit, aztán folytattam utamat.

Bucaramangának nincs a klasszikus értelemben vett belvárosa. A legszebb rész és az elegáns üzletek a Carrera 35 és 36 köré csoportosulnak. Ezeknek a másik végén található a Parque San Pío, ami méreteiben meg sem közelíti a La Florát, és körbe sincs kerítve, viszont itt is vannak hatalmas trópusi növények, de itt van egy játszótér és egy Botero szobor is. Közben megértettem, miért szolgált rá a város az első becenevére. Az utcák tiszták és rendezettek, és mindenfelé fák és bokrok színesítik a városképet, és szerencsére nem csak a Karib-tengernél lehet kapni lulót.

Az utolsó, ahova még sikerült eljutni azok közül, amit este megnéztünk, a Catedral de la Sagrada Familia volt. Már jó sokat sétáltam és elfáradtam, de még haza kellett érjek a megbeszélt időre. Útközben belefutottam egy ananászárusba. Gyorsan vettem is egy pohárnyit. Az ananász egyébként is elég édes, de ez tényleg túltett mindenen! Már-már túlságosan is édes volt.

Daniel sajnos nem volt sehol, és még nagyon sokáig nem is jött. Végül úgy döntöttem, egyedül megyek el Girónba, ami 10 km-re van, de a taxi még megfizethető. Majdnem öt óra lett, mire kiértem, és már kezdett sötétedni.

Girón

Girón arról nevezetes, hogy a belvárosa a gyarmati korszak óta érintetlenül maradt. Még ma is ugyanazok között a fehér, kétszintes házak között lehet sétálni, mint pár száz évvel ezelőtt. A Parque Principal főtéren áll a Basilica Menor, ami amúgy annyira nem is kicsi.

Ismét megéheztem, és mivel volt még valami a listán, amit ki kellett próbálnom, kerestem egy helyet, ahol lehet kapni. Az arepa kukoricából készült kenyérféle, amit egész Kolumbiában ismernek, így valószínűleg ez lesz az első, amivel az utazó találkozik. Viszont szerintem elég száraz és nem igazán van semmi íze. Girónban viszont találtam arepa con queso-t, ami teljesen más élmény volt. Sokkal nagyobb volt, és sajttal sütötték a szemem előtt, kizárt, hogy csalódni lehetett volna benne. Ettem még egy másik ízesítésűt is, mert hogy ebből is többféle van, ami szintén nagyon finom volt. Szóval ha valaki jó arepát akar enni Kolumbiában, akkor irány Bucaramanga (vagy Bogotá)!

A lakoma után visszasétáltam a Parque Principalra, ahol már minden esti kivilágításban tündökölt. Tettem egy nagyobb kört a kis utcákban egy másik terecske felé, ahol a Capilla Nuestra Señora de las Nieves áll, majd vissza a főtérre. A tér egyik oldalát fagyiárusok foglalták el. Gyümölcsökből és jégkásából csináltak friss és igazi mindenmentes fagyit. Vettem egy ilyet is, de akkora volt, hogy a vége kifogott rajtam. Amikor végeztem vele, visszatértem Bucaramangába.

Ez volt itt a harmadik nap, és ennyit terveztem. Ismét éjszakai buszra vettem jegyet, amit el kellett érnem. Daniel és Andrea kikísért a buszhoz, ahol érzékeny búcsút vettünk egymástól. Röviddel később már a Bogotá felé tartó buszon igyekeztem álomra hajtani a fejem.

3 Thoughts to “Bucaramanga”

  1. M. Péter

    Bucaramanga engem annyira nem nyűgözött le, de a környéke, Santander tartomány nagyon szép. Ha arra jár az ember, akkor érdemes Baricharába és Charalába is elmenni.

    Az avokádó rendes spanyol neve aguacate, a Real Academia Española szerint palta csak Argentínában, Chilében, Uruguayban és Peruban használatos.

  2. Inka Kék Túra

    @M. Péter: Szerinted mennyire érdekli a dél-amerikaiakat az Academia? Elárulom: semennyire. 😀

    Ezért kellett minden országban új szót tanulni az autóra és a teára. Az egyik santiagoi hotel falára pedig fel volt festve egy chilei-spanyol szótár. 🙂

  3. M. Péter

    A Real Academia Española viszont tanulmányozza, hogy melyik szót hol használják, és még a szótárába is belerakja ezt információt.

Leave a Comment